2014. szeptember 25., csütörtök

NAILS | Autumn magic


Sziasztok!

Szerettem volna valami igazán őszit a körmeimen látni, ezért is készítettem el az előző bejegyzésben látható lakkot. Úgyis régen volt már körmös poszt. Alapnak egy barna She-s körömlakkot tettem fel, ezt kombináltam a DIY topperemmel, a gyűrűs és a hüvelykujjam kivételével . A két kimaradt ujjamra készítettem egy csillámos-átlátszó körömlakkos keveréket és azt vittem fel egy már körömfestésre befogott konyhai szivaccsal.
Nektek hogy tetszik?
Sarah♥

2014. szeptember 22., hétfő

DIY | sparkles


Sziasztok!

A hétvégén ihletet kaptam és csináltam egy őszi manikűrt, amit a követező posztban láthattok, csak egy bajom volt: nem volt arany/bronz csillámom, pedig az elképzelt manimban mindkettő szerepelt. Próbálkoztam ezzel azzal, mikor rájöttem hogy nekem vannak a fiók mélyén, jól eldugva csillámaim, amit még hajdanán a Lidl-ben vettem. Előkaptam az aranyat, a bronzot és a rózsaszínes aranyat és már alkottam is. Először nem is szerettem volna bejegyzést csinálni belőle, de eszembe jutott, hogy még nem is volt DIY-ról szó a blogon. Előkaptam a fényképezőt és befotóztam pár képet. Ezt láthatjátok most.:)

Amire szükség van: 
-átlátszó körömlakk
-csillámok


 A körömlakkba először a rózsaszínes csillámból öntöttem, de az túl világosnak minősült, így egy kis bronzot is hozzáadtam, így lett belőle ilyen színű. Igazából csak egy egyszerű, apró csillámos topper lett, de pont ilyet szerettem volna.

Ti csináltatok már ilyet?:*
Sarah♥

2014. szeptember 21., vasárnap

OUTFIT | girl in the city


Sziasztok!

Tegnap a belvárosban jártam és nem hagyhattam ki, hogy outfitet fotózzunk, köszi Tinus♥. Igazából mikor elindultunk csak felkaptam magamra az egyik ritkán hordott (de a blogon már egyszer szereplő) pulcsimat és az új világoskék farmeromat és már mentünk is. Mire hazaértünk nem éreztem a lábam, de megérte, mert sok mindent elfelejtettem 4 hónap alatt, szóval jó volt újra látni. Budapesti létemre alig járok be a belvárosba, nem is értem miért, pedig annyira szeretem!:*
felső-Háda
nadrág-h&m
cipő-Auchan
óra-BijouBrigitte
Ti szoktatok a belvárosba járni?:*
Sarah♥

2014. szeptember 16., kedd

Reccomendation | premieres

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy indítok egy sorozatot, amiben azokat a filmeket/könyveket/sorozatokat fogom bemutatni, amiket várok, hogy megjelenjenek vagy már elnyerték a tetszésemet és szeretem őket nézni/olvasni. Remélem lesz értelme és nem csak magamban fogok beszélni. Most a filmpremiereket szerettem volna kicsit közelebbről megismertetni veletek, vagyis azokat amiket én is megszeretnék majd nézni.
Amit a legeslegjobban várok az a Ha maradnék (If I stay) című film, amiben a mostani egyik kedvenc színésznőm, Chloe Grace Moretz játszik. A film tartalmát nem igazán szeretném leírni, ennek két oka is van: 1.) Nem szeretnék spoilerezni, 2.) Ha szeretnétek megnézhetitek a Porton. Gayle Forman változatát is elszeretném olvasni, viszont csak miután megnéztem a filmet. Előre felkészülök és viszek a moziba zsepit!
A második amire igazán kíváncsi vagyok az a Térkép a csillagokhoz című mozifilm, viszont nem igazán tudtam értelmezni az előzetest. Szóval lehet nekem ez túl bonyolult lesz, de akkor is kíváncsi vagyok rá. Robert Pattinson is játszik benne, szóval csak nem lehet olyan rossz.:) Port.hu-n megtaláljátok az információkat ezzel a filmmel kapcsolatban is.
Várom már az Éhezők viadala 3-at is. Viszont azt nagyon nem szeretem, hogy a filmeket két részre osztják és csak egy évvel később adják le a második felét. Miért csinálják ezt?! Igazából még a második részét sem láttam, de sort fogok rá keríteni, hogy megnézzem.
Igaz, hogy még sok van februárig, de én egyszerűen ha lehetne idő utaznék és megnézném a Szürke 50 árnyalatát! Mivel a könyv akkora sikerrel volt, gondolom a film is hasonló reakciókat fog kiváltani a közönségből. Én teljes mértékben odavagyok a filmtrailer-ben felcsendülő Beyonce-Crazy in love című számának feldolgozásáért is!

Ti melyiket várjátok a legjobban?
Sarah♥

2014. szeptember 7., vasárnap

TAG | Autumn


Sziasztok!

"Itt van az ősz, itt van újra.." gondolom, ezt mindenki észrevette. Elkezdődött az iskola, hamarosan lehullanak a szebbnél szebb színben káprázó levelek. A sulit leszámítva én imádom az őszt, viszont csakis azt a változatát mikor nem esik az eső, amikor még egy kicsit süt a nap, kicsit fúj a szellő és az avarszőnyegen bóklászva fényképezhetem a természetet. Bár lehet, hogy ez a kellemes ősz csak a fejemben létezik, mert eddig nem nagyon tapasztaltam. Szokásommá vált, hogy egy adott évszakhoz illő kérdéssort töltök ki. És most sem lesz ez máshogy, én ezt a TAG-et Nikinél találtam, remélem nem bánja, hogy én is megválaszolom a kérdéseket! Töltsétek ki ti is, ha van kedvetek!:*

1. Milyen ízesítésű a kedvenc teád ?
A citromos és a barackos! Viszont ha valamiféle bogyós gyümölcsös teát kínálnak azt is szívesen megiszom. 

2. Szereted a sütőtököt ?
Igazából még sosem ettem úgy magában, de ettem már sütőtök krémlevest, és az tetszett!
3. Ha meghívnának egy Halloween buliba, minek öltöznél be ?
Hmm.. ez egy nagyon jó kérdés, de még én sem tudom rá a választ. Talááán, ha belegondolok, akkor egy nagy nagy sütinek!:D Viszont ha az ijesztő jelmezt kéne választanom akkor Frankeinstein barátnőjének.

4. Kedvenc dolgod az őszben ?
A lehulló levelek.
5. Ilyenkor jobb szereted a meleg színeket használni sminkeléskor?
Nem sminkelek, de szerintem nem használnék mást csak barnát és maximum egy kis bordót. 

6. Mivel töltődsz fel ilyenkor ?
Tea! És könyvek.
7. Kedvenc őszi kiegészítőd ?
Kardigán, sapka, sál úú és a meleg kötött zoknik!
8. Nagy meleg pulcsi vagy vászonkabát utcára ?
Igazából mindkettő. Attól függ milyen kedvem van, mert ha lustizós napot tartok akkor pulcsi és nem szöszölök mással, ha pedig egy fontos nap áll előttem nem is választanék mást csak ballonkabátot!

9. Kedvenc ősszel induló sorozat ?
Az X-faktor válogatóit szeretem nagyon, azok olyan viccesek. De én a sorozatokat neten nézem szóval ilyen nincs.

10. Sima sál vagy gyűrű/cső sál ?
Ősszel inkább a simát használom többet.

11. Előfordul, hogy ilyenkor még napszemüveget hordasz ?
Nem igazán, mert még nyáron sem hordok sokat napszemüveget. De ha süt a nap és még jó idő van akkor persze, kivéve hogyha nem hagyom otthon.:)

12. Mi az a 3 dolog, ami beugrik elsőnek, ha az őszre gondolsz ?
A levelek, a suli és valamiért az amerikai kertvárosok.
13. Kedvenc őszi tevékenység ?
Bebújni az ágyba,  jó alaposan betakarózni és összebújni L♥-el. Viszont ha épp nem ezt csinálom akkor Tinussal megyek fényképezni.
14. Kedvenc zene amit ilyenkor hallgatsz ?
Ilyen nincs. Mindig van egy szám amit hallgatok addig ameddig meg nem unom.:)) Mostani kedvencem ez:
15. Kedvenc illat ősszel ?
Sült padlizsán! Egyszerűen ahányszor megérzem az ősz jut eszembe, olyan nagyon szeretem!

Ti melyik típusú őszt szeretitek?
Sarah♥

2014. szeptember 2., kedd

Back to school | What's in my bag?

Sziasztok!

Ma egy Mi van a sulitáskámban? bejegyzéssel próbálkoztam meg. A képen szereplő dolgok nem az enyémek, ugyan ezeket a dolgokat szoktam vinni suliba, csak saját kiadásban. Most is hasznát vettem a Polyvore nevű programnak. Nemrég kaptam új sulitáskát, bár nem tudom milyen hatással van a válltáska a gerincemre, de nem bánom, mert sokkal jobban szeretem, mint a hátitáskákat. Viszont erről nem biztos, hogy x év múlva is így fogok is így fogok vélekedni.



-tancuccok, 
-számológép, 
-pénztárca, 
-esernyő, 
-víz, 
-zsepi, 
-fülhallgató

Igazából semmi különleges, csak gondoltam, hogy adok egy két tippet, hogy mit hasznos magatokkal vinnetek, ha belefér a táskátokba a sok könyv mellé. Bár persze, hogyha verőfényes napsütés van, vagy nagy hó, akkor nem viszek esernyőt, ez csak arra a borús időszakra vonatkozik, mikor csak esik.. esik.. esik... és csak esik.

Ti mit szoktatok magatokkal vinni suliba ezeken kívül?:*
Sarah♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...