2015. március 24., kedd

HAUL | spring beauties


Sziasztok!

Megint elragadott a hév és azon kaptam magam, hogy egyik dolgot a másik után vásárolom meg így hát megint összegyűlt pár szépség. Mondtam az előző outfit bejegyzésben, hogy sikerült peplumokat találnom, aztán nagy szerencsémre az ott szereplő farmerdzsekimre is akkor találtam rá. Imádom a Hádát, de komolyan kincseket lehet ott találni, sőt olyanokat, amik biztosan nem jönnek veled szembe az utcán. Van pár olyan dolog, ami viszont nem fért bele az outfitbe, és ezért is íródik ez a poszt Nektek. Egyébként nem is meséltem, hogy vettem egy új fényképezőgépet, lehet észrevettétek, hogy a képek minősége jobb lett. Egy Canon 1200d az új családtag és nagyon nagy a szerelem kettőnk közt♥.

Egyik szombaton már nagyon korán fent voltam, hogy gyorsan elsiessek a Lidlbe, mert láttam az újságban, hogy peplumot is árulnak azon a hétvégén, ráadásul 32-es méretben is, szóval már 7 után elindultam és sikerrel is jártam, hiszen betudtam szerezni egy csíkos darabot. Hazafele jövet megvettem a Glamour e-havi számát is, amiben ugye már a kuponokat árulják. Már van is egy kisebb listám a megvásárolandó dolgokról!

Anita drágával cseréltünk ruhát, ő kapott egy kardigánt én pedig ezt a csodálatos csipkeszoknyát! Gyönyörű, és köszönöm még egyszer!♥
A napszemüvegekre meg már régen vágytam, neten néztem ki párat, aztán mikor egy délután Anyumékkal bementünk az Aréna Plázába, a c&a-ban ez a két szépség fogadott, persze nem hagyhattam ott őket, és még az áruk is mesés volt -főleg, hogy -20% volt mindenre-, tehát darabjáért csak 1190 Ft-ot kellett fizetnem. A Flormar stand mellett pedig nem mehettem úgy el, hogy ne vegyek körömlakkot, így a Moyra Holographic kollekciójából a 254-es árnyalatút választottam.


A Hádában várt rám ez a bordó, hosszított fazonú skater skirt, komolyan mondom, hogy szerintem valaki tudta, hogy én odafogok menni a Sugár béli üzletükbe és odatette nekem ezeket a csodás darabokat, hogy megvehessem őket.
Megjött az egyik Aliexpresses rendelésem is! Olyan boldogsággal tettem a nyakamba, egész nap rajtam volt (vagyis miután Anita odaadta) tapogattam meg nézegettem és teljesen szerelmes vagyok belé. 
(link)

És a másik boldogság! Szombaton a szüleimmel bementünk a városba, s mikor hazafelé jöttünk, megláttunk egy régen elfeledett boltot. Cream a neve, használt ruha bolt, de mint a képen látjátok, nagy kincsekre lehet ott is lelni. Végre meglett hát a hőn áhított farmermellényem, ráadásul még a címkéje is édes és csak 1700 Ft volt.

Ti miket vásároltatok? Vagy tartogatjátok a Glamour napokra az energiát?
Brigi♥

2015. március 18., szerda

OUTFIT | oh my peplum!

Sziasztok!

Megígértem Áginak (zenzero.hu), hogy a Tőle kapott (megjegyezném gyönyörű) kristályokkal készítek egy outfit posztot, de eddig olyan nagyon nem volt rá lehetőségem, hogy féltem megharagszik rám, de remélem nincs erről szó! Most szeretném ezt bepótolni, hiszen a jó idő is beköszöntött hozzánk. Annyira tetszenek, az összes darab tökéletesen kombinálható és nem mellesleg különleges is! Öröm viselni őket!♥
Olyan régóta keresek olyan peplumokat (tudjátok olyan felsők, amiknek a fazonja olyan, hogy a deréknál fodrozódik), amiknek az ára nincs az egekben és a színe is tetszik. Hétvégén sikerült szert tennem kettő ilyen darabra is! Ennek örömére elmentünk Tinával outfitet fotózni, esküszöm, akárhányszor mentünk eddig, mindig vagy beleestünk vagy leestünk vagy elcsúsztunk valamin vagy, -mint most- láttunk valamit, amit nem kellett volna. Veletek is előfordul ilyen?

Medálok ~ Zenzero.hu
Peplum ~ New look
Farmerdzseki ~ New look
Nadrág ~ Takko
Oxford ~ CCC
Táska ~ asia center
Napszemüveg ~ c&a
Köszönöm Ági!:*
Brigi♥

2015. március 16., hétfő

Nyereményjáték - eredményhirdetés!


Sziasztok!

Gondolom már tűkön ülve várjátok, hogy ki lett a Zenzero.hu által megrendezésre kerülő nyereményjáték nyertese, tehát most el is mondom Nektek! Sokan jelentkeztetek és mindenki sok esélyt kapott pluszba, de a nyertes ezúttal nem más, mint......
..Kriszti!! 
Gratulálok Neked! Küldök e-mailt, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot 3 napon belül, különben másnak kell adnom a nyereményedet!:*

Aki nem nyert most az se csüggedjen, lesz majd újabb nyereményjáték a blogon!:*
Brigi♥

2015. március 15., vasárnap

NAILS | golden triangles

Sziasztok!

Nemrég egyik ismerősöm (ráadásul fiú) panaszkodott, hogy régen volt körmös bejegyzés a blogon. Igaza volt, és ezért is örültem meg annyira mikor Anyukám az egyik este meglepett a Cosmopolitan legutóbbi számával, amiben az essence új gél hatású körömlakkját adják ajándékba. Rögtön be is ugrott egy ötlet, de rögtön el is hessegettem, indokolatlan okokból. Kerestem inspirációs képeket, de valahogy egyiket sem éreztem magaménak, így maradtam az eredeti ötletemnél.  Nem gondoltam semmi bonyolultra, csak arany háromszögekre a középső-és a gyűrűsujjamra. Ezeket egy egyszerű celluxszal  varázsoltam egyenesre (csak megsúgom, hogy ez a bevált módszerem) .
essence 13 forgive me
essence 140 go bold

Melyik a kedvenc magazinotok?:*
Brigi♥

Pink-Code.com


Sziasztok!

Nagy megtiszteltetésnek éreztem, s érzem most is, hogy írhatok pár sort a weboldalról, még egyszer szeretném megköszönni!:*
Tehát akkor az oldalról:
www.pink-code.com az a hely, ahol a pin-up, rockabilly, retro chic, vintage inspirálta termékek kedvelői találhatják meg az ízlésüknek megfelelő, de minden szempontból különleges ruháikat, kiegészítőiket. Ezen weboldal olyan tervezők munkáit kínálja eladásra, akik próbálnak kitűnni a szürke hétköznapokból egyedi alkotásaikkal. A hazai alkotók mellett, helyet kapnak kitűnő francia, valamint olasz és lengyel tervezők munkái is, sőt nemrégiben egy híres belga tervező különlegességeivel is bővült a kínálatuk. Fő szempontjuk a tervezők egyedi munkáinak népszerűsítése, saját felület biztosítása (virtuális üzlet nyitás), bemutatkozással, logoval. A stílusirányzattal és a kis szériás egyedi kínálattal a vásárlók kedvében járnak, úgy is, hogy a minőség kritériumát állítják a mennyiség elé.
Az oldal üzemeltetői terveznek bemutatókat és szívesen várják azon ügyes-kezű, alkotói vágytól égő művészeket, akik megfelelőnek érzik egyedi alkotásaikat arra, hogy közkincsé tegyék. Sőt, a weboldalt megannyi visszajelzés után is legjobb jelzőkkel illetik, tehát szerintem mindenképp megéri benézni hozzájuk! Viszont nekem még nem volt szerencsém innen rendelni, de ha tudom, mihamarabb megteszem, s ajánlom Nektek is! Nézzétek meg a személyes kedvenc termékemet:





Brigi♥

2015. március 11., szerda

WISHLIST | spring


Sziasztok!

Tudom, hogy még csak nemrég kezdett el felmelegedni az idő, és nemrég kezdtek a madarak újra csicseregni, de én már annyira nagyon-nagyon várom a tavaszt, hogy a szabadidőmben szinte csak arról elmélkedek, hogy mit fogok csinálni idén, ebben a csodás évszakban. És ha már gondolkodom, akkor az első dolog amik eszembe jut, hogy felfrissítem a ruhatáram! Már egy ideje gyűjtögetem a kívánságaimat, de valahogy csak azután jutnak eszembe azok, amiket szeretnék, miután az összes pénzemet elvertem. Szóval még folytatom a gyűjtögető életmódot és majd tavaszi szünet környékén beszerzek egy két dolgot. De már olyan nagyon várom, hogy virágos kis ruhában libbenjek be a suli kapuján egy aranyos kis oxford cipőben és egy farmerdzsekiben, de sajnos úgy érzem erre még sokat kell várnom.:(

Már így is csak nagy nehezen sikerül betuszkolnom a cipőimet az ő kis helyükre, de hiszen lány vagyok, kellenek a cipők nem?! Szóval kinéztem pár (alap)darabot magamnak, és lehet megválok pár régitől is.

Egy fekete, rövid szárú Conversre már régóta fáj a fogam, de mivel van egy magas szárú darabom nem igazán költeném rá a pénzt, de azért el kéne, szóval hogyha csak úgy megszeretnétek dobni eggyel (nem szó szerint) akkor a méretem 37-es!;*

Jól jönne egy bordó Vans cipő is, mostanság átváltottam a pale-indie stílusra és ez is úgy megtetszett. Már várom, hogy jöjjenek a Glamour napok!

No meg ezek a slipperek! Olyan kis édesek, de mégis lehet sportosan is és elegánsan is hordani őket! A h&m, Deichmann és a Bershka  honlapján láttam pár szépet, majd utánuk járok.


Kilépve a cipőrengetegből egy fekete ballonkabátra is vágyom, mert a Zarás darabomat kezdem kissé kinőni, ezt onnan gondolom, hogyha nyújtózkodom, az ujja rögtön felcsúszik a könyökömig. Viszont mindaddig, míg nem találom meg álmaim fekete ballonját, szerintem elcsórom anyumét.

Egy világos bőrdzseki! Jujj na szerintem ez az egyik legjobban áhított darabom. Mindegy, hogy púder rózsaszín vagy krém vagy világosbarna, mindenképp be kell szereznem egyet, mert nélküle nem tavasz a tavasz.

De persze nem csak ruhákból áll a világ.. Hanem ékszerekből is. Mostanság rákattantam eBay-re és Aliexpress-re, de persze nem vásároltam szét az agyam. Drága Anita barátnőm rendelt nekem két gyönyörű nyakláncot Aliról, Tinusom pedig egyet eBay-ről. Ha szeretnétek, akkor írok Nektek linket!

Körömlakkokból is be kéne táraznom tavaszra, mert a tavalyiak kicsit rossz állapotban vannak már. Gondolkodtam azon, hogy veszek egy új fehér lakkot, meg kéne valami mályva lila és menta zöld is, de még nem tudom, melyik márka lesz az, amelyik elnyeri a tetszésem. Ti tudtok ajánlani valamit?:*

Egyelőre ennyi, de amilyen kis mániákus vagyok, tuti felpakolok még vagy 10 tételt a listára.

Ti kinéztetek már valamit? Várjátok a Glamour napokat?:*

Brigi♥

2015. március 1., vasárnap

NYEREMÉNYJÁTÉK | Zenzero


Sziasztok!

Mint már a facebook oldalon is említettem nemrégen kaptam egy e-mailt a Zenzero.hu üzemeltetőjétől, Ágitól, hogy engem választottak meg az oldal e-havi bloggerének. Olyan boldog voltam, majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor olvastam a levelet. Ti is nyugodtan jelentkezhettek ha szeretnétek a következő hónap bloggere címért, pontosan ITT. Ági iszonyatosan gyönyörű ékszereket készít és küldött nekem. Alig tudtam kiválasztani azokat, amiktől meg kell válnom, de végül három darab kis üvegcsére esett a választásom, hiszen olyan kis aranyosak és különböző kristályokat rejt a belsejük. Nézzétek csak:

A zöldes színű kő az krizokolla
A lilás színű kő az fluorit
A fekete színű kő pedig ónix.
Két kötelező feltételem van csak:
- légy feliratkozott olvasója a blognak
- írj ezen bejegyzés alá egy kommentet az e-mail címeddel, hogyha nyersz tudjalak értesíteni!

Persze plusz esélyeket is gyűjthettek:
+követtek instagramon
+megosztjátok instagramon ( #brigisfashionblog hashtaggel) 
+lájkoljátok a blog facebook oldalát
+megosztjátok facebook-on 
+követtek twitteren 
+megosztjátok twitteren 
+követtek bloglovin'-on 
+követtek magyarblogok-on
+követtek tumblr.-ön 
+kiteszitek a blogotok oldalsávjába vagy írtok róla posztot 

Ha követtek valahol, akkor kérlek írjátok meg milyen néven és hol, ha megosztjátok akkor pedig a linket írjátok le nekem hozzászólásban!:) 

A nyereményjátékot március 15-én, este 18 órakor zárom le!

Sok sikert mindenkinek és köszönöm a lehetőséget Áginak!:*
Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...