2017. június 28., szerda

On a wheatfield | OUTFIT



Sziasztok!

Biztosan említettem már, hogy a barátom Csömörön lakik és azt is, hogy mostanában Ő csinálja az outfit bejegyzéseimhez a fényképeket, s hál istennek már kialakult a szeme is az ilyen helyzetekhez. Ezért is örültem annyira, mikor odaállított elém és közölte, hogy megyünk fotózni, mert találta ezt a -szóban forgó- búzamezőt, ahol nagyon szép képeket lehet csinálni, nem csak ősszel, hanem így a nyár legelején is, még az aratás előtt. Tényleg gyönyörű fotókat csináltunk, s most már ez a kedvenc outfit bejegyzésem, hiszen ahogy lemenő nap sugarai megvilágították a búzamezőt, s ezzel engem is egészen mesébe illő vagy akár költői is lehetett volna. 
Először nem tudtam mit is vegyek fel, de szerencsére a Mamám meglepett egy gyönyörű szép felsővel, amit érdekes módon a Lidlben vett nekem, de én nagyon megvagyok vele elégedve, hiszen csinos és kényelmes is. A nadrágomat is nemrég vásároltam a Hádában, hiszen nagyon vágytam már valami ilyesmi ruhadarabra, s tökéletesen illet az outfitembe is, s teljes volt a boldogság!


Felső : Lidl, Esmara // Nadrág : Háda // Csipkés : Háda (Tu) // Szandál : Deichmann //   Napszemüveg : Six // Kalap : H&M // Gyűrűk : C&A // Karkötő : Ázsia Center 

Ti szeretitek a hangulatos fotókat?

Sok puszi,
Brigi♥

2017. június 25., vasárnap

Mit viszek magammal a strandra?



Sziasztok!

Itt a nyár és én annyira örülök neki, hogy az hihetetlen, alig vártam, hogy vége legyen ennek a borzalmas tanévnek, aminek a végén végül sikerült letennem a francia érettségimet is!
De a nyár örömére elkezdek az évszakkal kapcsolatos témákat kitenni a blogra, hiszen gondolom nem csak engem érdekelnek ezek a dolgok, hanem Titeket is!
Eljött a strandszezon ideje is; vannak, akik hazai vizeken maradnak és meglátogatják az örök kedvenceket, a Balatont és a Velencei tavat, vannak azok akik már ilyenkor régen kiváltották a strandbérletüket és vannak olyanok is akik csak most tervezgetik a nyarukat, a nyaralásukat, s igen én az utóbbiba tartozom. S be kell valljam, hogy ritkán szoktam strandra járni, pedig szeretem, de tavaly például egyszer sem voltam strandon, de nem éreztem akkora hiányát. Most viszont idén már sikerült pancsolni a medencékben. most csütörtökön. A Rómain voltunk a barátommal és nagyon kis hangulatos hely. Persze az ember azért megy a strandra, hogy jól érezze magát, hogy ne süljön meg és nem utolsó sorban azért, hogy jól érezze magát és a szabadságot!
Vannak viszont dolgok, amiket nem árt magunkkal vinni, s tudja ezt mindenki, de mégis akad olyan pillanat, mikor elveszítjük a fonalat, hogy mit és hova.. ezért leírom Nektek, hogy én mit és milyen termékeket viszek magammal a strandra, hátha segít Titeket valamiben.

Ez egy spray, mely megvédi a hajunkat az UV sugárzás káros hatásaitól.
A Rossmann saját márkás terméke, amit 599 Ft-ért tudtok megvásárolni a boltokban. LINK
Szintén a Rossmann-ból, melyet én akciósan vettem, azt hiszem 1199 Ft-ért, de az eredeti ára is alacsony, hiszen 1799 Ft a webshopon is. Az 50 faktoros naptejet az első pár nap szoktam használni, főleg a vállamon és az arcomon, hiszen ezek a részek hajlamosabban a leégésre.  LINK
Ezt a Hawaiian Tropic 20-as faktorú napolajat még tavaly vettük, és annyira jó az illata, hogy nem feledkeztem meg róla. Ezt már az utazásom későbbi napjain szoktam alkalmazni, ha már inkább barnulni szeretnék. LINK
Nagyon szimpatikus nekem, hogy ennek a márkának még napozás utáni, azaz leégést hűsítő spray-e is van, hogy ezt is szívesen vettem meg, szintén akciós áron 799 Ft-ért. LINK
A kedvenc fürdőruhámat sem hagyom itthon, amit még tavasszal vettem a H&M-ben, s a napszemüveg sem árt, ha nálunk van. Egy szemüvegtörlőt is szoktam vinni, hiszen óhatatlanul összefröcskölődik a lencséje. 

Általában nem ennyi dolgot viszek a strandra, többek között szokott nálam lenni törölköző, zsebkendő, gyógyszer, száraz ruha és egy újságot vagy egy keresztrejtvényt is bedobok a táskámba, ha eszembe jut. :)

Ti szeretitek a strandokat vagy inkább otthon a saját medencétekben pancsoltok vagy inkább a tengerhez jártok? 

Sok puszi, szép nyarat Nektek,
Brigi♥

2017. június 19., hétfő

Az én telefontokjaim



Sziasztok!

Mikor karácsonyban megkaptam a Nagynénémtől az új telefonomat, nagyon elvoltam ragadtatva tőle, s ez a lelkesedés a mai napig tart, hiszen nagyon szeretem használni és kezelni. Egyébként ezelőtt sosem volt iPhone-om, mindig szerettem volna, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy az enyém is legyen. Pedig a tokok vonzottak benne a legjobban, már az első széria megjelenése óta, hiszen annyi fajta és féle volt, megannyi formában és színben, hogy csak kapkodtam a fejem ide-oda, mikor olyan helyen jártunk, ahol telefontokokat lehetett kapni. 
Így mikor megkaptam, rögtön egy tokkal rajta, nagyon megörültem, s csak az járt a fejemben, hogy milyen legyen a következő tok? Vajon mennyi ideig fogom bírni, hogy újat vegyek? És, ha már vettem újat, akkor a régieket is használni fogom? Minden kérdésemre kaptam választ ezalatt a fél év alatt, mióta a birtokomban van a telefonom. 
Eddig még nem halmoztam fel olyan sokat, mint amennyit szerettem volna, de az Aliexpress a barátom, úgyhogy lesz minden évszaknak megfelelő, ha a pénztárcám is engedi! Az, hogy mennyi időközönként vettem/veszek újat az nem csak rajtam múlik, hiszen ajándékba is kaptam párat, de egyébként úgy 1 hónapig bírom. Váltogatom a régieket az újakkal, s remélem ez még sokáig így lesz, hiszen bízom a tokok és a telefonom élettartamában egyaránt. 

Ez volt rajta amikor megkaptam. 
Ez egy sima szürke átlátszó tok volt, amit az egyik barátnőmtől kaptam. Belülre ragasztottam ezt az Amerika kapitány pajzsát ábrázoló matricát. 
Bershka 
Mobilfox LINK 
Asia Center
Aliexpress LINK
Aliexpress LINK

Ti szeretitek a telefontokokat? A védelem is fontos vagy csak a kinézete?
Brigi♥

2017. június 16., péntek

Csíkos Piera | Manzara.hu



Sziasztok!

A Manzara.hu-n nézelődtem ismét, hiszen annyi fajta, színű, anyagú és fazonú ruhát találtok náluk, amennyit el sem tudtok képzelni! Ezúttal is a ruha címszó alatt keresgéltem, amikor is megláttam ezt a nagyon aranyos, kis csíkos szettet, ami azonnal elragadott. Van egy igazán pici, de tényleg csak nagyon kicsi börtönös beütése, de szerintem az az egész szettben a legjobb, hogy külön-külön is fel lehet őket venni, s csodásan mutatnak így is és úgy is. A hosszú nadrág szerintem egy igazán jó alternatíva egy átmeneti időszakra, mikor a nyárból váltunk át kicsivel hűvösebbre, vagy éppen fordítva, a télből tavaszra. A nadrág magas derekú, amihez tökéletesen passzol ez a pántos crop top.
Ha megérkezik addigra, akkor ő is jön velem a nyaralásra, Olaszországba! Már alig várom! Lassacskán kéne egy táska is, hiszen miben fogom cipelni a fényképezőgépemet és a turista felszerelésemet?!



Egyébként biztosan nem fogok ebben a ruhában megsülni, hiszen nagyon világos és szellős kinézete van. Amint megjön, látni fogtok róla képet Instagram Story-ban, hiszen ez elengedhetetlen. 
Nektek, hogy tetszik eddig a Manzara.hu-s sorozat a blogon? Következőnek lehet, hogy egy női táska kerül majd véka alá, remélem várjátok! Nemsokára outfit posztot is láthattok az egyik előző termékkel, hiszen a legutóbbi, amit küldtek, csodaszép! Ezt az előző ilyen bejegyzésemben mutattam meg Nektek! Lessétek meg itt, ha gondoljátok: LINK
Sok szeretettel, Brigi♥

2017. június 14., szerda

Act like an Indian | OUTFIT



Sziasztok!

Ezt az outfit posztot még másfél-két hete fotóztuk be a barátommal, csak mivel volt a Csömöri tavas és a Deák-os bejegyzés, ezért gondoltam, ezt egy kicsit később osztom meg Veletek.
Nagyon imádom a nyárban azt, hogy ilyenkor a meleg és a hideg színek is egyaránt előfordulnak az emberek ruhatárában. Sokaknak áll jól a zöld és a kék, de csak úgy, mint a barna és a narancsos-téglás-vörös színek, s igazából én inkább az utóbbiba tartozom, hiszen a barna hajamhoz a melegebb árnyalatok állnak jól, míg így nyáron is, bár a hűvösebb színeket sem vetem meg. 
Az outfitem egészen egyszerű, hiszen csak egy vállkivágásos felsőt és egy rövidnadrágot vettem fel, az egyik kedvenc szandálommal, s ezt toldottam meg két nyaklánccal és egy nagyon basic napszemüveggel. Próbáltam átadni ezt a nyáriasságot, amit akkor éreztem, szerintem egészen hangulatos lett, de ezt döntsétek el Ti!♥


felső - C&A / rövidnadrág - NewYorker / szandál - Deichmann / nyakláncok - H&M / napszemüveg - Six

Ti megvettétek már a fesztiválokra a jegyeket? Mentek egyáltalán?
Szeretettel, Brigi♥ 

2017. június 7., szerda

Green light | SMINK



Sziasztok!

Mikor ezt a bejegyzést írtam, még nem tudtam, hogy mi lesz a címe, de remélem egy hozzá passzolót találtam ki és értékelitek majd! Megjelent, nem is olyan régen a DM-nek az új sminkmárkája a Trend It Up, ami engem elsőre annyira megfogott, hogy fél órát álltam az egyik üzletükben a polcuk előtt, mert nem tudtam eldönteni, hogy most ne vegyek semmit vagy most vegyek-e meg mindent? A barátom ezt sajnos nem tudta tolerálni, így mennünk kellett, mire a kezembe nyomott egy körömlakkot, amit titokban vett meg, míg én ámulatba voltam esve. Nagyon jól esett, imádom az ilyenfajta kis meglepiket!
A sminkem egyszerűen csak nyári. Ha valaki figyeli az Instagramomat, akkor az tudja, hogy mostanában úszik a zöld árnyalatokban, s ez azért van, mert nyáron annyi lehetőségem van kimenni a szabadba és fotózni, hogy ez egyszerűen ihlettel és boldogsággal tölt el. Szóval nézzétek el nekem, hogy most a sminkem is zöldes árnyalatú lesz, s az új Trend It Up termékeimet használtam benne, amiket megtoldottam az alap sminkemmel.
Tehát, amint kész lettem az alappal jött a krémes highlighter az arccsontomra, amit a 020-as árnyalatban használtam, szintén a DM új márkájától. Ezután jöhetett a gyönyörű, zöld, pigmentált mono No1 eyeshadow, ami szintén 020-as árnyalatú és ehhez a márkához tartozik. Ezután a mozgó szemhéjamra és a szemzugomba tettem még a highlighterből, hogy igazán megkapja azt a nyárias csillogást, és a végén, a mélyítővonalamba tettem egy barna árnyalatot árnyékolás céljából.
A számra pedig a Trend It Up Ultra Matte folyékony rúzsát használtam, amiben ápoló kakaóvaj van és ez a 035-ös árnyalatú. Egyébként ennek csodás az illata, olyan mintha toffifee lenne. Az obmrés hatást pedig egy világos Rimmel rúzzsal értem el. Kész is! :) Remélem tetszik Nektek.


Buzdítalak Titeket, hogy használjátok ezeket a termékeket hiszen a DM nem tesztel állatokon a saját termékeihez, ami szerintem követendő példa! 
Puszi, Brigi♥

2017. június 5., hétfő

A Deák téren | OUTFIT



Sziasztok!

Pénteken - annak örömére, hogy véget értek a vizsgáink - elmentünk Danival♥ a városba. Kosaraztunk egy kicsit az Óriáskerék mellett az Erzsébet téren, majd miután ettünk egy jót a Deák téri KFC-ben, fotóztunk kicsit. Ez lett az egyik kedvenc fotósorozatom, hiszen olyan jó kis hangulata van a képeknek a lemenő nap sugaraival és a városi nyüzsgéssel, hogy csak na! Nagyon meleg van mostanában egyébként és éget a Nap is rendesen, bár nem bánom, hiszen a nyár az egyik kedvenc időszakom, ami megszakítások nélkül jó tud lenni. Nincs stressz a suli miatt, nincsenek idegesítő osztálytársak, akik nem bírnak együttműködni és nincsenek reggeli korán kelések. Ráadásul végignézhetek egy sorozatot anélkül, hogy azon kelljen aggódnom, hogy jajj ne, holnap dolgozat.
Egyszerűen szeretem a nyarat.
Most tényleg egyszerű darabokat viseltem. Ezeket rendeltem múltkor a H&M honlapjáról, mikor 15% kedvezmény és ingyenes házhoz szállítás volt, s egyáltalán nem bántam meg, hogy így rendeltem, hiszen a H&M méreteivel sosem lőhetek mellé! 
Egyébként azért is kapta a poszt ezt a címet, mert most pénteken a Csömöri napokon fellép a Spoon 21 és tőlük az egyik kedvencem a Deák című daluk, hihi. 


felső. rövidnadrág. nyaklánc - H&M / cipő - Converse / tornazsák - Adidas / óra - Aliexpress / napszemüveg - Six

Ti szerettek késődélután/estefele a városban járni? Szeretitek az ilyen "helyi napokat"?
Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...