2018. február 19., hétfő

TIPPEK | Kézipoggyász két napra



Sziasztok!

Még valamikor a múlt hónapban említettem Nektek, hogy február közepén lesz egy kis könnyed kiruccanásunk Rómába Danival♥. Holnap este indulunk és nagyon izgatott vagyok, de félek is, hiszen még sosem repültem és el sem tudom képzelni, hogy milyen érzés. A barátnőim nyugtatgatnak, hiszen ők már repültek és élményként fogták fel, de mégis annyi sok rémhírt lehet hallani, hogy nem vagyok felhőtlen még most sem, ott helyben pedig biztos rosszabb lesz. :o Lényeg a lényeg, hogy két napra megyünk és sajnos nem láttam, hogy olyan jó idő lesz, de azért reménykedem, hiszen nehogy már szakadjon az eső, mikor életemben először járok Olaszország fővárosában. 
Egyébként a légitársaságoktól eltér, hogy mekkora kézipoggyászt vihetsz fel, és azt is, hogy hány kilósat. Az enyém 10 kilóig enged, de megmértem és csak 5 kiló eddig, úgyhogy hozhatok haza pár szépséget magammal!
Nem csomagoltam sok dolgot pont ezért, mert két napra nincs olyan sok ruhára szükségem, így csak két nadrág és két pulóver lesz nálam, no meg persze az alá való tartozékok, pizsama és cipellő. Azt hiszem a hosszú-szárú csizmámat viszem magammal, de előtte befújom impregnáló spray-el, hogy ha esik ne ázzon be. Viszont amiben megyek az nem tudom milyen cipő legyen, talán holnapig van időm eldönteni. A neszesszeremet könnyű volt bepakolnom, az ecseteimet csak beledobáltam, az összes alapsminkemmel együtt. 
A többi mással volt a probléma, hiszen, mint tudjátok a kézipoggyászba nem lehet csak egy 20x20-as lezárható tasakban felvinni a gépre összesen 1 liter folyadékot, ami annyit tesz, hogy legfeljebb egy termék 100 ml lehet a tasakban. A tusfürdővel könnyű dolgom volt hiszen a TBS-os kalendáriumban talált kókuszos tusfürdőt tettem be, ami csak 60 ml. A legkisebb 15 ml-es parfümömet tettem még a tasakba a szemfesték lemosóm mellett, ami eredetileg 100 ml, de már csak az alján van egy pici, ezen kívül egyébként a dezodoromat is ide tettem, mert nem tudom, hogy ez miféle állagúnak számít. Egy kézkrém, ami csak 30 ml és egy arckrém, ami hasonló kiszerelésű is ide került. Remélem minden rendben lesz vele..
Egy csomag zsepi, a hajkefém, a fogkefém és egy pár egészségügyi dolog került még bele a bőröndbe. Viszek magammal fájdalomcsillapítót, mert elég fejfájós vagyok, kitudja a repülő mit hoz ki belőlem. És azt hiszem ennyi lenne!

Természetesen a macska sem maradhat ki a bőröndből! :D

Ti repültetek már? Ha igen hova és mennyi időre? 
Sok puszi, Brigi♥

2018. február 14., szerda

MANZARA.HU | Rózsaszín szőrmók



Sziasztok!

A minap, amikor a Manzara.hu webshopján nézelődtem, megakadt a szemem ezen az igencsak érdekes (mármint jó irányból megközelítve) pulóver, ami lényegében véve, nagyon egyszerű darab lenne, ha nem lenne a kar részén mindkét oldalt egy nagy rózsaszín szőrpamacs. Nagyon kis aranyos ez a megoldás, hiszen olyan mintha az ember lánya bedugta volna valami kézmelegítőbe a kezét. Engem nagyon megfogott ez a darab, s remélem hamarosan fel is próbálhatom, mert mostanában sokkal inkább az érdekesebb/különlegesebb ruhák ragadják meg a fantáziámat, de így van ez a kiegészítőkkel is egyébként. Főleg, hogy közeledünk a tavaszhoz, minden jöhet, ami kicsit is figyelemfelkeltő, de mégsem kirívó. Ez a szőrmók (nevezzük így a pulcsit a továbbiakban) igaz nem egy tavaszias darab, de emiatt a borzalmas időjárás miatt pont tökéletes, hiszen olyan csapadékos most minden, ez a kis rózsaszín szőrmók pedig igencsak feltudja dobni az embert, ha meglátja. Sok mindenhez eltudom képzelni, bár leginkább egy farmerral és egy púderrózsaszín cipővel tudnám kombinálni, hogy ne vonja el a lényegről semmi a figyelmet. Pont ezért semmiféleképpen nem vennék nyakláncot, inkább egy különlegesebb fülbevalóval dobnám meg a szettet, s egy hasonló halvány-rózsaszín rúzst tennék az ajkaimra, hogy feltegyem az i-re a pontot. Bárcsak már ott tartanánk, hogy az legyen a problémánk, hogy reggel még hűvösebb van, de délben már kellemes tavaszi napsütés. Ilyenkor mindig megjelennek a képek a szemem előtt, mikor a virágzó fák között sétál az ember elmerülve a gondolataiban egy nyári ruhában és csak átjárja a nap melege. Hjajj..
Egyébként az oldalon a ruhák közt, valahol az alkalmi résznél találunk olyasmit, amik örömanya ruhaként is megállnák a helyüket. Ebben az időszakban még nem igazán tartanak olyan sok esküvőt, de ha már végre felmelegszik az idő, minden ilyesmi beindul!


Csatoltam Nektek a mérettáblázatot is, mert egy oversized pulóvernél igencsak nehézkes eldönteni, hogy mekkorák is a méretek, amik nekünk jók lehetnek.

Nagyon várom már, hogy megjöjjön, mert mindenképpen szeretnék vele egy outfit posztot, s remélem Ti is így vagytok ezzel! 
Sok puszi, Brigi♥

2018. február 12., hétfő

SMINK | Would you be my Valentine?



Sziasztok!

Szerdán ünnepeljük az ünnepek legmegosztóbbját, amit nagyon sokan szeretnek, s még annál is többen utálnak, a Valentin napot. Igazából mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy megünnepli-e vagy sem, én mindenesetre nagyon szeretem az ünnepeket és a jeles napokat, sőt kifejezetten örülök az ilyeneknek, hiszen lássuk be romantikus alkat vagyok, szeretem ha kitud törni egy nap a szürke hétköznapok közül. Valentin nap a szerelmesek napja, tele van minden rózsákkal, szívekkel és plüssökkel és szerintem ez nagyon aranyos dolog. Általában a piros szín a legfeltűnőbb ezen a napon, s az ezt megelőző hetekben, s ez a szín dominál az én sminkemben is, ami nem éppen egy hétköznapi viselet. Nem azt mondom, hogy ezt fogom viselni aznap, mikor elmegyünk valahova, de szerintem valami hasonlót teszek fel, hiszen szeretem, ha kicsit más az az adott nap minden szempontból. 
Egyébként a filmet is nagyon szeretem, olyan vicces egy-egy karakter, s jó látni, ahogy a szálak összeérnek, bár azért tudjuk, hogy ez az ünnep Amerikában sokkal nagyobb hagyománynak örvend, mint idehaza, de már évek óta mondogatják, hogy egyre többen vesznek részt itthon is benne. 
Egy egyszerű alappal kezdtem, amivel mindig szoktam, ezután jött a szemhéjam. Először itt is egy alappal indítottam, majd egy nagyon világos színt tettem fel rá a Lovely nude palettájából. Ezután egy világosbarna került a mélyítővonalamba, méghozzá a TBS Down to Earth palettájából. Az arany színt, amit a mozgószemhéjamra és a szemzugomba tettem a Sleek Vintage romance palettából választottam, s csak az ujjammal tapogattam a területekre. Ezután a már tőlem megszokott módon egy rúzst vettem segítségül a tusvonal meghúzásához, a Catrice egyik vörös rúzsát gondoltam ide-illőnek, s egyszerűen egy tusecsettel meghúztam a vörös vonalat, amit az alsó szemhéjamra is továbbhúztam kb a szemem feléig. Ezután jött a picit nehezebb rész, megrajzolni a szívecskét, de végül sikerült. A számra először csak egy szívet gondoltam, de aztán nem igazán tetszett a végeredmény, így egy világos rúzzsal összemostam a vörös színt, képezve így egy átmenetet, ami nagyon szépen mutatott a végén. 


Szerintem eddig ez lett a leglátványosabb sminkem itt a blogon, de nekem nagyon tetszik összességében. Ti, hogy gondoljátok? 
Sok puszi, Brigi♥

2018. február 8., csütörtök

RECEPT | Cookies



Sziasztok!

Azt vettem észre, hogy szeretitek ezeket a jellegű sütis posztokat, bár a sorozat címe nem "sütemények", szóval majd megpróbálom más jellegű gasztronómiai tudásomat is megmutatni Nektek, ha van rá igény.
Sosem próbálkoztam diétával vagy hasonló dolgokkal, nem volt problémám a gluténnal sem a laktózzal, sem a cukorral, szóval ezen a téren szerencsésnek mondhatom magamat. Viszont pont emiatt nem is figyeltem semmire, valószínűleg ebből lesz pár problémám később, de csak megoldom valahogy, addig is finomakat eszem, mint például ezt, ami az egyik kedvenc nasim, bár a barátaim is nagyon szeretik, mindig kérik tőlem karácsonyra.
Még egy régi osztálytársnőm anyukájától kaptam a receptet jó pár évvel ezelőtt, de azóta sem tudtam leállni vele, annyira szeretem. Picikét időigényes, mert porciózni kell a végén, de megéri higgyetek nekem! Nem kell hozzá semmi különleges hozzávaló, egyszerű dolgok vannak benne, bár mindenki a saját ízvilágát is beletudja vinni, ha nem rajong a csokoládéért annyira, mint én. Eltudom képzelni M&M's-el vagy akár Skeetles-el, de a mazsola is tuti jól passzol a vaníliás ízéhez, viszont ha már mazsola, akkor csokis-mazsolával is kipróbálom egyszer most, hogy így eszembe jutott. Ti mit tennétek bele szívesen? 
Jöjjön hát a most csokidarabos keksz avagy a cookie, amit minden amerikai (vagy éppenséggel nem amerikai) imád.:

Hozzávalók:

2 db tojás
15 dkg margarin
10 dkg étcsokoládé
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor


Elkészítés:
Én úgy szoktam csinálni, hogy előveszek egy nagy üvegtálat és abba töröm bele először a tojásokat, majd a már kissé megolvasztott, de nem forró margarint, majd összekeverem. Ezután elkeverem egy robotgép segítségével benne a kétféle cukrot, aztán a lisztet beleszitálom a sütőporral együtt, hogy levegősebb legyen. S miután a massza összeállt szoktam csak feldarabolni apróra a tábla étcsokoládét, és utána beleszórom a masszába, majd elkeverem, s láss csodát már kész is a tészta. Egyszerűen csak egy laposabb tepsire teszek sütőpapírt, majd két kiskanál segítségével pici (kb gesztenye nagyságú) bogyókat rakok 3 ujjnyi távolságra egymástól, mert nagyon elfolynak a sütés közben. A sütőt 175°C-ra előmelegítem, majd 12-14 percre a sütőbe teszem, míg egy picit az alján látom, hogy megpirul. Mikor kivesszük a sütőből kissé még puhák, de lassan megszilárdulnak és csodásan finomak lesznek! 

Én ajánlom, hogy próbáljátok ki, ha még nem tettétek! Ez az egyik kedvencem, s mindig örömmel készítem el. ♥

Kívánom, hogy csodásan teljen el a második fele a hétnek számotokra! 
Puszi, Brigi♥

2018. február 5., hétfő

BULLET JOURNAL | January 2018



Sziasztok!


Azon gondolkodtam, hogy nem osztok meg egy darabig posztot, mert elég nagy változtatásokon jár folyton az eszem, de meggondoltam magamat, hiszen míg ezek az újítások napvilágot látnak, lehet jó pár hét eltelik, s megszerettem volna Veletek osztani a januári emlékeimet, s ezt nem lenne szerencsés későbbre halasztani, hiszen elmúlik a varázsa. Januárban, sok mindent eldöntöttem, elég fontos momentumok övezték a 2018-as év első pár hetét, hiszen eldöntöttem melyik egyetemre megyek tovább, s azt is, hogy mit fogok kezdeni a bloggal a továbbiakban. Mindkettő nagyon fontos számomra, s semelyiket sem szeretném elhanyagolni, úgyhogy a lehető legtöbbre törekszem a jövővel kapcsolatban. 
A hónap elején szerencsésen megbetegedtem, így Anyukám születésnapjának ünneplése közben is javában tüsszögtem és köhögtem, de végül is két hét alatt sikerült meggyógyulnom. Megnéztük Rékával végre a Tökéletes hang 3-mat, nagyon tetszett, őszintén! Voltam az Educatio kiállításon is, hiszen sok dologban nem voltam még biztos, ekkor találkoztam Lillával is, akit innen is üdvözlök, nézzetek be hozzá is ;) Danival egy kis stresszlevezetőnek elmentünk biliárdozni, ezt is kellőképpen élveztem! Aztán jött a fekete leves, a két utolsó hét, melynek szerdáin nyílt napok voltak. Először a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogattam el, ahol ugye elhagytam a szalagomat, majd meg is találtam. Aztán pedig a hónap utolsó napján a Károli Gáspár Református Egyetemre látogattam el, s meg kell mondjam, iszonyatosan hideg volt aznap. Mindeközben jártam fodrásznál is, aki szemfüles és Instagramon követ (@brigiis), az láthatta az átalakulásomat, amit töretlenül imádok. A félévi bizonyítványunkat is megkaptuk, amiben ismételten nem olyan jegyek voltak, amit szívesen láttam, de még mindig nem adtam fel! Ráadásul egy adag rendelést is leadtam Aliexpressen, amik közül már pár dolog meg is jött, de most fontolgatom a következőt, egyszerűen nem bírok leállni a telefontokokkal.:o Volt ám nyereményjátékom is Facebook-on (ha lájkoljátok hamarabb értesültök a következőről), és az első tulipánt is az idén már megcsodáltam. Nagyon sokáig szép dísze volt a szobámnak, most pedig egy fehér csokrot szeretnék venni, annyira szépek!

Nektek, hogy telt a január? Történt valami igazán jó dolog veletek? ☺
Sok puszi, Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...