2018. augusztus 29., szerda

OUTFIT | Liberty bridge



Sziasztok!

Azt hiszem mióta az eszemet tudom, azóta a kedvenc hidam a Szabadság-híd, és bár még a mai napig nem tudom, hogy pontosan erre, hogy jöttem rá, mégis mindig szeretem látni. És bár a zöld színért sosem lelkesedtem igazán, ez a híd sosem vált a szememben mássá. Azt hiszem, hogy mikor ezt az outfitet összeállítottam, nem tudtam, hogy itt szeretnék képeket csinálni, csak akkor jöttem erre rá, mikor már vagy harmadjára volt rajtam ez a kissé már késő nyári szett. A felsőt még a nyár közepén vettem a Dunakeszi Auchannál a H&M-ben kemény 2000 Ft-ért és néha tényleg meglepődőm, hogy a számomra sok leárazott furcsaság között ilyen szépségekre lehet lelni. A kockássága egyáltalán nem emlékeztet abroszra, és ha valakinek mégis ez jutna eszébe, a virágos hímzés után rögtön arra terelődik a figyelme. Nem is tudom, hogy mikor szerettem meg a hímzett dolgokat, de a Mamám mostanában is egy asztalterítőt hímez és olyan szépnek gondolom, még úgy is, hogy nincs kész. A felső ujja is kissé különleges, hiszen harang alakú a vége. A nadrágom még tavalyi darab és ráadásul a Hádából van, viszont nagyon szeretem, mert könnyed, laza és vékony az anyaga, viszont pont emiatt hihetetlenül gyűrődékeny. A papucsomat nem tudom, hogy mutattam-e már posztban, a Deichmannból van és nagyon szeretem, régen viszolyogtam ezektől a "gyógy"papucsoktól, viszont ez már elmúlt, így szívesen viselem akár elegánsabb szettekhez is vagy akár egy rohangálós napon. 
Szerencsére már nincs olyan meleg a napokban, viszont mikor ezt fotóztuk iszonyatos hőség volt, nem ajánlom a hosszú ujjú felsőt, ha még a lámpa oszlop is izzad, olyan meleg van! :o No de hamarosan jön az ősz és míg tart a csodás indián nyár, addig remélhetőleg sok outfit posztot láthattok majd, hiszen gyűjtögetem a darabokat!


shirt: H&M // shorts: Háda (Jack Wills) // slippers, bag: Deichmann // watch: Daniel Wellington // bracelet: Paul Hewitt 
fotó: Molnár Dániel


Nektek van kedvenc hidatok, esetleg kedvenc budapesti látványosságotok? 

Ölel, Brigi♥

2018. augusztus 26., vasárnap

FELÚJÍTÁS | Erkélyem története



Sziasztok!

Már több, mint 2 éve itt lakunk, de még csak most jutottam el arra a pontra, hogy újragondoljam az erkélyemet. Tudjátok, ha az ember kertes házban él, akkor az sosincs befejezve és még az eltelt idő után is van mit csinálnunk a szüleimmel. Ez egyrészt jó is és rossz is; jó azért, mert szép lesz és olyanra formáljuk, amilyenre mi szeretnénk és nem marad olyan régimódi, mint volt. Viszont a rossz oldala a rengeteg pénz, idő és energia, amit rá kell fordítani, bár a végeredményt tekintve mindenképpen megéri a sok munka, de nem csak egy háznál, úgy mindennél. A szobámmal annak idején kb elsőnek végeztünk, hiszen konkrét elképzelésem volt róla, hogy milyet szeretnék, s ezen azóta sem nagyon változtattam. Viszont az erkélyemet annyira nem használtam, csak a virágokat mentek meglocsolni (najó néha azt sem..) és őszintén nem foglalkoztam vele. Ennek ellenére még a nyár elején pattant egy szikra a fejemben, hogy szeretném, hogy megcsináljuk, hogy ki is nézzen vahogy, kilehessen ülni, stb. Nézegettem egy csomó képet Pinterest-en, hogy inspirálódjak és sok jó dolgot találtam, mondjuk még ezeknek egy részét nem valósítottam meg, de szeretném. Rögtön utánanéztem a lehető legmegfelelőbb bútoroknak és a burkolatnak és egészen jó dolgokat találtam. Az asztal és a székek előbb voltak meg, mint a burkolat, mert egy szuper akció keretein belül találtam rájuk a Jysk-ben, azt hiszem összesen fizettem értük 12 500 Ft-ot, bár külön-külön is megvásárolhatóak. A székeket még biztosan lehet kapni, az asztalról nem vagyok meggyőződve. Szó, ami szó, a székek nagyon kényelmesek, bár párna nélkül nem sokat ültem rajtuk, azokat pedig az IKEA-ban vettem, darabja pedig 900 Ft körül volt. A burkolat volt egy picit nehezebb kör, hiszen követ nem szerettem volna, mert az drága és sok idő is letenni, aztán a parketta és a linóleum egyértelmű nem volt. Maradt a műanyag burkolat, ami kissé drága volt sok helyen, de végül az IKEA-ban találtuk meg ezt is kevésbé drágábban, ennek 6160 Ft négyzetmétere. Az erkélyem nem túl nagy, de azért nem is kicsi, így nem úsztuk meg olyan olcsón, mint szerettük volna, viszont ezt kaptam a születésnapomra Anyukáméktól. Szóval ezt a burkolatot nem csak, hogy sötét és világosszürkében lehet kapni (nekem sötét van), hanem egy kicsit drágábban fából is. Nem mellesleg könnyű a lerakása és a felszedése is, egymásba kell csak őket pattintani. Elvágni sem nehéz a műanyag anyaga miatt. A tisztántartása egyszerű, a felszínét felmosóval, alóla a koszt kiszedni egy porszívóval érdemes, nehogy pókok költözzenek be alá. Sajnos az eső eléggé idevert mostanában és látszik a kosz rajta, viszont ezen kívül jól bírja a strapát. A szőnyeget beszoktam hozni, ezt a piacon vette Anyu 5000 Ft körül, de a Jysk-ben is vannak hasonlóak mégpedig leárazva. A széken látható zöld "szörny" az új szerzeményem, ami szintén a Jysk-ből van és ha jól láttam online szeptember 5-ig le van árazva 4000 Ft-ra (van fehér, rózsaszín és szürke is). A párna is innen van, amit 2000-ért vettem, s szerintem ez még mindig akciós, ebből van zöld is. 
Igaz őszre tervezek még pár dekorációt, azért ez nekem már elég nagy átváltozás, de ha szeretnétek bemutatom majd, hogy is képzeltem el őszre ezt a kis kuckót. 


Nektek van erkélyetek/teraszotok? Szerettek kiülni és csak úgy lenni? 

Ölel, Brigi♥

2018. augusztus 23., csütörtök

SZEMÉLYES | Trogir és Okrug az én szememmel



Sziasztok!

Múlthéten a Sziget hétfői napja után ezzel együtt a Shawn Mendes koncertet követően a keddem sem telt unalmasan, hiszen este már indultunk is Horvátországba Danival♥. A Flixbus nevű tűrsasággal indultunk neki a rövidnek nem mondható útnak még 21:30-kor, a hosszú út után kb 8 órára érkeztünk meg Trogirba és innen még sétáltunk egy keveset Okrugba, ahol a szállásunk volt. 
Mi Danival még nem köteleztük el magunkat az AirBnB-k mellett, így egy másik szállást kerestünk magunknak a Booking.com-on. Igazából nekünk a legfőbb szempont a part közelsége volt az ár mellett, de nagyon örültünk, hogy egy olyat találtunk, ahol külön medence is van. A házigazdánk kissé szórakozott volt, viszont kedves és segítőkész, emlett volt két kutyája is, akiket sokszor simogattunk. No de a part tényleg nem volt messze kb 3 perc séta. Horvátország partjainak 99%-a kavicsos, és nem ez volt az egy százalék, ahol homok van, viszont ezzel nem is volt semmi probléma. Még a SportsDirect-ben vettünk magunknak ilyen "kavicsjáró" cipőt, amit már leárazva lehet kapni. Azzal kellemesebb belépni a vízbe, szóval ajánlom, hogyha először jártok ott, mindenképpen ruházzatok be egyre.
Szerdától vasárnap délelőttig voltunk ott és még aznap éjfélre itthon voltunk. 
Szerdán meglátogattuk a strandot, ahol nagyon sok kajálda van végig a partszakaszon, ami igencsak keskeny, viszont elég hosszú. Napágyakat 40-100 kunáig lehet bérelni/nap, mi ezt inkább kihagytuk, és csak törölközőn feküdtünk. 
Őszintén bevallom a magasságom nem kedvez ebben a vízben, mert még Dani is 10 lépés után elmerült a tengerben, így én a matracomról szemlélődtem. Sajnos már másnap sikeresen leégettem a hátamat, így utána vigyázhattam rá, szóval annyira nem vagyok barna, mint szerettem volna. Okrug-ban van a strand, Trogir onnan 20 perc hajóval, ahova fejenként 20 kunáért visznek. Ez a város egy történelmi óváros tele kis utcákkal és szép épületekkel. A kikötőben rengeteg gyönyörű és hatalmas hajó állt sorba. Egyszer vacsoráztunk ott, többi alkalommal Okrugban ettünk. Valamiért mostanában rákattantam a cézár salátára, így vagy azt vagy csirkét salátával ettem.. tudom borzalmas vagyok, hogy nem ettem halat, de az valamiért nem akart összejönni. :D
Szombaton elmentünk egy hajótúrára, ahol is elvittem egy szigetre, ott lehetett fürdeni, hasonló partja volt, mint ahol megszálltunk, kicsit sziklásabb, szép volt a víz nagyon. Ezután elhajóztunk a kék lagúnához, ahol a hajó megállt a víz közepén, és onnan lehetett ugrálgatni, ott elég mély volt a víz, és én, akinek a parton nem ér le a lába, picit bepánikoltam, de végül minden jó volt. A legvégső állomásunkon a hal-ebéd mellett (amit kihagytam..) lehetett egyet csobbanni a vízben, ezt már nem hagytam ki. 
Őszintén nagyon jól éreztük magunkat Danival, sok fagyit ettünk, palacsintáztunk, még jégkását is ittunk, szóval minden finomat magunkba tömtünk. A hazajövetelünk nem ment olyan döccenőmentesen, mint az utunk többi része, persze ez nem a Flixbus hibája volt, inkább csak rosszul jöttünk ki abból, hogy a Népliget helyett Kelenföldön álltunk meg. Ez csak azért volt kellemetlen, mert mi a város másik végén lakunk és a hidak, amiket átjuthattunk volna tömegközlekedéssel le voltak zárva, így a taxi maradt, amit kissé nehezen, de fogtunk.


Ti hol voltatok nyaralni? Mentek még esetleg valahova?

Ölel Brigi♥

2018. augusztus 12., vasárnap

5+1 nyár végi program


Sziasztok!

Azon gondolkodtam, hogy ki mit csinál a nyár végén. Mindenki pihen és próbál lelkiekben felkészülni a sulira, az egyetemre, az új emberekre vagy akár a munkára? Esetleg programokat keres, hogy ne vesztegesse el a maradék időt, amikor még jó az időjárás? Tudom, hogy most még borzalmasan meleg van és az előrejelzés szerint még nem lesz hűvösebb, de ezt is ki kell valahogy bírni és ki is lehet. Ha az ember megfelelően szervezi a programjait, akár úgy is, hogy nem költ rájuk egy vagyont és még jól is érzi magát. 
Én még csak most megyek nyaralni, de még az Államalapítás ünnepe előtt hazajövök, így marad egy csomó időm, míg hivatalosan is vége a nyárnak. Persze én most csak a munka miatt aggódom, hogy találjak valami jót, amivel biztosan kereshetek annyit, amennyi elegendő a terveimhez. No, de ez mindegy is, hiszen boldog dolgokra kell gondolni, hiszen nyár van és szórakozzunk, akár kevés pénzért, esetleg ingyen is! 
Őszintén sok programot nem most kerestem meg, hanem én is kinéztem magamnak, vagy hírdetésben jöttek fel itt-ott és ilyenkor egyébként sokan elsiklanak felette, hogy hát ez csak egy esemény, majd utánanézek később, aztán el is van felejtve. 
Szóval most összeszedtem pár szuper programot az elkövetkező majdnem három hétre, ami még hátra van ebből a csodálatosan meleg hónapból. Általában a programok Budapestre vonatkoznak, hiszen én itt vagyok otthon, szóval nem annyira tudok rendes programot mondani, inkább csak helyeket, ahova ellehet utazni, ha van rá igény készítek egy ilyen posztot is! 

Mozi a Budapesti Árkád tetjén 

Már augusztus elejétől vetítik esténként a filmeket, egészen szeptember másodikáig. Ráadásul nagyon jó filmeket vetítenek, vannak régebbiek és újabbak is, a listát az oldalon található Facebook linkeken nézhetitek meg, heti leosztás formájában. Jövő héttől Leonardo DiCaprio hete lesz Egyébként 5000 Ft, viszont ezt megkapják a résztvevők levásárolható kupon formájában, emellett két 1 literes popcorn és két 0,5 literes üditő is jár a mozi mellé, a belépőt kocsinként kell fizetni. Sajnos vihar esetén törlik az aznapi programot, viszont nem annyira jellemző az időjárásra ez a viselkedés, esetleg szeptemberben. A filmeket este 8 órakor kezdik meg. Ezenkívül minden információt ezen a linken --> LINK, találtok. Lehet, hogy mi is elmegyünk Danival, még meglátjuk, viszont jónak tűnik ez a program.

Kép forrása

A Világ Múmiái Kiállítás 

Ezt már nagyon régóta várom, s szerintem a Body kiállítás meghosszabbítása miatt tolódott így ki a megnyitója, ami 16-án lesz. Sok híres múmiát, sok különböző országból, múzeumokból és magángyűjteményekből egyaránt hoztak ide erre a hatalmas kiállításra. Az  2200 négyzetméteren terül el a Király utcában. Embermúmiákon kívül állati maradványokat is kiállítanak. Sajnos, mint megtudtam fényképeket és videófelvételeket sem lehet készíteni a kiállításon. Nagyon szeretnénk rá elmenni, még a szüleim érdeklődését is felkeltette, úgyhogy megpróbálunk rá ellátogatni. A jegyárakról az alábbi linken találtok információkat, hiszen sok opciót tartogatnak, így inkább megmutatom, mintsem kiírom ide. LINK

Kép forrása

Magyar ízek utcája 2018

Budapest egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye, amely az Államalapítás ünnepén kerül megrendezésre, idén már kilencedik alkalommal. Itt rengeteg finom étel mellett az idei ország tortáit is megkóstolhatja a nagyközönség, a rendes és a cukormentes változatokat. Előbbi idén A Komáromi Kisleány elnevezésű lett, aminek a tésztája mézes-diós és ebbe került még körte, csoki, fahéj és gyömbér is, emellett pedig vaníliás krémmel lett megtöltve. 
A cukormentes változat emellett fehérlisztet sem tartalmaz, ennek a piskótája mandulát és chia-magot tartalmaz, a krém pedig meggyes-túrós. 
Mindkettő nagyon finomnak hangzik! 

Gozsdu Fashion Night

Már volt példa erre a sikeres rendezvényre, melyben ismert és elismert tervezők mellett feltörekvő tehetségek is bemutatják munkájukat. A Gozsdu udvarban megrendezett esemény teljesen ingyenes és nincs regisztrációhoz kötve. Augusztus 28-án rendezik meg és a tervezők két hullámban mutatják be a ruhákat, az egyik 19:00-tól a másik pedig 21:00-tól kezdődik. 
Emellett pedig a tűzijátékot sem érdemes kihagyni, hiszen minden évben csodás látványt nyújt. 

Kép forrása 

Állatkertek éjszakája

Sajnos ennek már picit borsosabb az ára, viszont sok kifejezetten erre az estére szánt programban vehetnek részt az odalátogatók. Egy jeggyel 4 helyszínre nyerünk belépést, s bár csak 4 óra : este 19:00-tól 24:00-ig van időnk minderre, elég kecsegtetően hangzik. A Fővárosi Állat-és Növénykert mellett a Holnemvolt Vár-ba, a Budakeszi Vadasparkba és a Tropicariumba is beléphetünk a jeggyel. Ezeknek az ára felnőttenként 4200 Ft, gyerekeknek (14 éves kor alatt) 3200 Ft. 
Ha valaki esetleg csak az Állatkertbe szeretne menni, annak 3800, illetve 2800 Ft-ot kell fizetnie. Ezek az árak drágábbak, mintha nappal mennénk, de a programok kárpótolják az embert és egy ilyen lehetőség csak évente van, emellett a melegtől is megkíméljük magunkat. :) LINK

Kép forrása

+1
Debreceni virágkarnevál

Igaz, hogy nem vagyok vidéken jártas, de azért ez az egyik legnagyobb visszahangú program a nyáron. Sajnos nekem még nem volt alkalmam elmenni erre a csodára, pedig tervben van. Egyébként, előszőr 1966-ban rendezték meg, azóta pedig csak előnyére fejlődött a rendezvény. Ha ellátogattok a honlapra, akkor az évek híreit mindenképpen olvassátok el, olyan nosztalgikus érzést ad, és olyan kedves az egész. Egyébként én mindig figyelem a híradót, mert ott nagyon sokat szoktak róla mesélni, mindig látom, hogy mennyit készülnek rá, hogy mennyi pénzt és energiát felemészt ez a pár órás gyönyör, viszont a látogatóknak mindeképpen megéri. A felvonulás mellett vannak még programok, amiknek itt tudtok utánaolvasni: LINK

Kép forrása

Szeretnétek még hasonló posztokat látni tőlem? 
Nagyon szeretem a programokat, akármiről legyen szó!
Ti terveztek valamelyikre elmenni? 

Ölel, Brigi♥

2018. augusztus 5., vasárnap

TESZT | The Body Shop termékek nyárra



Sziasztok!

Nemrég szétnéztem a mindennapi termékeim között és arra lettem figyelmes, hogy milyen sok TBS-os terméket használok és ezzel együtt rádöbbentem, hogy mind milyen nyári illatú és ez abban a pillanatban szöget ütött a fejembe. Tudtam, hogy szeretnék erről Nektek egy posztot írni, mert egyrészt ritkán szoktam kifejezetten termékekről beszéni, és nagyon jól összeállt ez a kompozíció a fejemben. Őszintén én tavaly ősz előtt szerintem egy darab terméket nem használtam a márkától, valahogy nem jutottam el sosem odáig, hogy megvegyek valamit Tőlük, nincs rá kifejezett indokom, csak úgy. Viszont mikor tavaly a Glamour napok alkalmával Dani vett nekem egy téli, szilvás kézkrémet tudtam, hogy a kapcsolatunk a bolttal és termékekkel nem szakadhat meg, éppen ezért is ugrottam ki a bőrömből, mikor Dani megajándékozott decemberben az egyik nagy kalendáriummal, amiben számos termék helyett kapott. A nagynéném is serényen ajándékozott meg ezekkel a csodákkal, így kifejezetten elmondhatom, hogy szerintem egyiket sem én vettem, viszont imádom őket.





Őszintén megmondom, hogy nem találtam még meg a megfelelő sampont a hajamra, hiszen borzasztóan kombinált a típusa, a fejbőrőm száraz, a hajam zsírosodó és a vége ismételten szárasságra hajlamos. Nem tudom, hogy ez normális-e, mindenesetre nem találtam még egyetlen egy olyan sampont sem, amit tökéletesnek tudnék mondani. Ez sem az, viszont nagyon közel áll hozzá. Szilikonmentes, nem nehezíti el a hajamat és az illata számomra tökéletes nyárra. Természetes banán illat, semmi mű illat. A felhasznált gyümölcs pedig  Ecudorból származik. Semmi műanyag, ásványiolaj vagy olyasmi, ami károsítani a hajat. 100% vegetáriánus. Szépen tisztítja a hajat, bár én kétszer mosom meg egymás után, hogy biztosra menjek. Kicsit sűrűbb az állaga, mint egy rendes samponnak, nekem ez nagyon tetszik, nem folyik el a fele, míg a hajamra teszem. Fényessé teszi a hajat és könnyűvé, nem nehezíti el. Sajnos, mivel ez nem zsírosodás ellen van, így csak két napig nézek ki elviselhetően, aztán jön a szárazsampon.400 ml-es kiszerelésben van meg nekem, nem olcsó, viszont elég sokáig elég. Én hetente kétszer mosok hajat, még így nyáron is, és már használom több, mint egy hónapja. Alig fogyott belőle, talán két ujjnyi.
A csomagolása szerintem nagyon természetes, az átlátszó üvegben a csodás sárga sampon látható, a kupakján az ismert TBS logó. Az adagolója átlagos, a műanyag viszont vastagabb, mint általában, strapabíróbb.



Ezt még a kalendáriumban kaptam, viszont akkor annyi terméket kellett kipróbálnom, hogy csak félretettem. Ez egy igazán nyárias testápoló, hiszen a mangós illat mellett egy könnyed állagot kapunk, ami hamar beszívódik és nem hagy ragacsos érzetet. A tubusból kinyomva egy halványsárga krémet kapunk, ami nem olyan folyós, de nem is olyan szilárd, mint egy testvaj. Könnyen kenhető, minden bőrtipusra jó, az én extra száraz lábamat is helyre tette. A 60 ml-es kiszerelés van meg nekem, ami tökéletes utazásokhoz, vagy akár arra is, hogy a táskánkba tegyük, ha éppen rohanunk valahova és csak később van alkalmunk törődni a lábainkkal. A csomagolás hasonló, mint a samponnál, az átlátszó tubusban jól látszik a világossárga krém, amit az adagolóval könnyen szabályozhatunk. Nekem a tubus műanyagja kissé kemény, nagyon meg kell nyomni, hogy kijöjjön belőle a termék, de kevés is elég belőle. 



Tudom, erről is írtam már a blogon, de igazán akkor, mikor a kalendáriumot nyitogattam, nem volt elég időm körültekintő véleményt formálni, hiszen az a rengeteg dolog! Nos, az ajakápolók számomra minden évszakban kötelezőek, nem tudom miért, nagyon száraz a szám, pedig nem is iszom olyan keveset. Így miután elfogyott a Carmexem, elővettem ezt, hiszen ez is igazi nyári illat. Az állaga vajas, hiszen ez egy ajakvaj, elég furcsa érzés a számon, de nem rossz! Lassan szívódik be, de hidratálja az ajkakat, kellemes érzetet ad a számnak. 10 ml, ami elég sok, főleg a fent említett termékhez képest, így az ára is kicsit több. Elég picike a kiszerelés, úgyhogy akárhova elfér, télen nyáron egy zsebbe, kistáskába, stb. A csomagolása aranyos, kis tégely, ami narancssárga, a kupak pedig fekete, rajta a címkével, amin pedig mindig az a növény, gyümölcs látható, ami a termék főösszetevője.



Valamiért imádom a grapefruit illatát, az ízét viszont nagyon nem szeretem. Szerencse, hogy ezt a tusfürdőt nem megenni, hanem használni kell és élvezni a friss citrusos illatát a zuhany alatt. Ez a kedvencem a tusfürdőik közül, mert egyszerűen ellenállhatatlan számomra. Szappanmentes ez a tusfürdő, így nem szárítja a bőrt. Nem az a kifejezett habfürdő jellegű, viszont kellemesen habzik, így nem az az érzés van az emberben, hogy a semmit kenegeti magán. Az illata megmarad a bőrömön lefekvéskor is és én ezt nagyon élvezem, olyan tiszta illat! A 60 ml-es kiszerelés tökéletes repülésekhez, vagy bármilyen utazásokhoz, hiszen könnyen elfér mindenhol. Persze ez a termék rovására nem megy, több ideig elég, míg egy utazás. A csomagolása ugyanolyan, mint a mangós testápolónak, kicsitt puhább a műanyag, így könnyebb az adagolás. A termék maga halványrózsaszín, nekem ez is nagyon tetszik, visszafogott, mégis tökéletes.



Ez volt az egyetlen testvaj, ami a kalendáriumban volt, bár nem is értettem már akkor sem, hogy miért nem valami karácsonyos dolgokkal pakolják tele, ha már ennek az egyik jelképe. Akkor nem próbáltam ki, viszont, ahogy jött a tavasz és egyre a nyár előtérbe került ez az illat és ez a termék is. 
"Az angliai Herefordshire-ben a meseszép rózsákat kézzel szedik, majd kiszárítják őket és összekeverik friss, hegyi vízzel a lehető legtisztább rózsakivonatért."
A csodás illat mellé egy kifinomult textúra tartozik, ami a vajas állag gyönyörű ragyogást kölcsönöz a bőrnek, miközben hidratálja azt. Száraz és normál bőrre tökéletes, hiszen egészséges kinézetet ad a lábaknak és a karoknak egyaránt. Nem nehezíti el a bőrt, gyorsan beszívódik, bár nem olyan hamar, mint a mangós, ez az állagának köszönhető. Az 50 ml-es utazó kiszerelés egyébként tökéletes, nem csak utazásokhoz. Szerintem ez a testvaj sokáig elég, hiszen nem kell belőle sok egy használatkor. A krém maga csillámos, de nagyon apróak benne, inkább csak visszaverik a fényt. A tégely halványrózsaszín, a kupak fekete, rajta pedig egy gyönyörű pink rózsa. 




Ritkán kell nyáron kézkrém, de azért, ha mégis, nem árt, ha van egy rettenetesen finom kókuszillatú a fiókunkban. A Samoából származó kókuszolajnak köszönhetően pillanatok alatt selymes lesz a kezünk, és nem kell attól tartanunk, hogy nem szívódik be a termék a kezünkbe, hiszen hamar szembesülünk az eredménnyel. Ez a kókuszillat kifejezetten nyári, és mindig jól esik megszagolni, és elmerengeni azon, hogy milyen jó lenne éppen egy pálma fa alatt hűsölni egy homokos tengerparton! Egyébként utazásokhoz ez is tökéletes, hiszen nagyon apró kis tubusról beszélünk, ennek ellenére is 30 ml terméket tartalmaz, ami nagyon sokáig elég tud lenni. A szuper ezust csomagolás ezúttal barnával egészül ki, mi a kókuszt juttatja eszembe. A kupak fekete, ahogy mindig, és könnyen adagolható belőle a krém. Elég kevés kell belőle, talán egy borsónyi nagyságú, és máris puhák a kezeink!




Ez a termék az összes közül a kedvencem, és éppen ezért hagytam utoljára is. Nem régóta van meg, talán egy hete, de azóta minden napomat vele kezdem. Egy tökéletes illat nyárra, ami friss, üde, mégsem tolakodó. Volt már zöldteás parfümöm, azt is nagyon szerettem, az kicsit fanyarabb volt, ez más. Kissé púderesnek érzem, olyan tisztának. Nagyon kellemes viselet, mintha csak egy permet lenne. Egész nap érződik az illata és emiatt nagyon boldog vagyok, mert nem csak az én kedvencem lett, hanem Danié is. Ez a 100 ml-es kiszerelés remélem sokáig elég lesz, hiszen ez a kifejezett nyári illatom, és nem szeretném egy darabig nélkülözni. A zöld tea, ami ezt a csodás illatot adja pedig Japánból származik. A leírás szerint nem csak zöld tea, hanem bermagot, citrom, mandarin, valamint jázmin és kamélia is erősítik a parfüm illatát, szerintem ennél jobban nem is tudták volna eltalálni! A csomagolása üveg, ha jól látom halvány zöld, illik az illathoz, már egyszer el is ejtettük, de nem történt baja szerencsére. A kupakja nagyon kis érdekes, nekem bejön, a szórófeje pedig tökéletesen eloszlatja a parfümöt. Imádom!♥


Összességében imádom a The Body Shop termékeit, egyedül csak azt nem értem, hogy a hazai csomagolásokon miért nincs feltüntetve a Cruelty Free logó, hiszen két termék Pandorfból van, ezeken pedig jelen van a nyuszi. No de ez nagyon elhanyagolható ebből a szempontból. Arra buzdítalak Titeket, hogy próbáljatok több olyan terméket mellőzni, amik állatokon tesztelnek. 

Ti szeretitek a TBS-os termékeket? Mi a kedvencetek a nyáron?
Ölel, Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...