2019. június 12., szerda

BULLET JOURNAL | Goodbye May!



Sziasztok!

Tudom, hogy a legutóbbi posztom is az előző hónapot búcsúztatta, de valahogy elmaradtam a posztok megírásával, viszont most már tényleg szeretnék visszatérni a rendes kerékvágásba és fellendíteni itt újra a közösséget, ha még lehet! Remélem, hogy nem bánjátok, ha ezt a júniust tényleg tiszta lapként tekintenénk és betudnám Nektek mutatni, hogy mik történtek velem egész májusban.
Tervezek emellett a bullet journal-os poszt mellett visszatérni a "Mit láttam májusban?" és az "Insta mustra" posztokhoz, mert annak idején, mikor még foglalkoztam vele szeretettétek! Emellett sok teszttel és outfit poszttal készülök, mert azokra mindig nagy volt a kereslet!
Számomra a blog sosem a siker megszerzését jelentette, inkább csak szeretem a gondolataimat kiadni magamból.
Szóval visszatérve a májusra, egészen szarul indult, mert valamiért kitört rajtam egy rövidke kis depresszió, hogy semmihez sem értek, nem vagyok jó semmiben, rossz idő van, nem tudok elmenni kiszellőztetni se a fejem, ráadásul a bloggal sem foglalkoztam, itt is csökkent a nézettség, az Instagramomat sem tudom úgy vezetni, ahogy én szeretném, így sajnos eléggé elvoltam keseredve, de aztán valahogy megjött az eszem és rádöbbentem, ha szeretnék valamit, akkor azért tennem kell!
Így elhatároztam, hogy sokkal több időt fektetek saját magam fejlesztésére, nem fogok olyan munkát kiadni a kezeim közül, amire nem vagyok büszke és semmiképpen sem fogok olyan tartalmat gyártani, amit tudom, hogy nem adtam bele a szívem és a lelkem.
A bullet journalommal foglalkoztam, bár most egyszerűen nem is akartam magamtól kitalálni valamit, mert Pinteresten szembe jött velem ez az avokádós téma és annyira, de annyira megtetszett, hogy akartam! Legalább 2 órát szenvedtem a kis avokádók megrajzolásával és színezésével, bár nem lett olyan tökéletes, amilyet megálmodtam, a maga módján elég helyes lett.
A hónap maga egyébként nagyon hamar elrepült, az elején kivettünk Danival egy szabadnapot és elmentünk a Szépművészeti Múzeumba, mert nem volt szép az idő, viszont mindenképpen valahova elszerettünk volna menni. Így esett a választásunk az állandó kiállítás mellett most ideiglenesen megtekinthető Michelangelo kiállításra, amin a művész korai rajzai találhatóak. Nem is tudom, hogy mondtam-e már, hogy eléggé oda vagyok az ókori művészetért, valamiért mindig is vonzottak ezek a dolgok, de a művek mögöttes tartalma is. Egyébként a rajongásom a középkori alkotásokra kihat, ezért is szerettem nagyon ebben a hónapban nézni a Baumgartner Restoration youtube csatornát, ahol a régi festményeket varázsolja újra a restaurátor. Amúgy ezek a videók tök nyugtatóak, sok este ezekre aludtam el!
Megünnepeltük az anyák napját és felköszöntöttem az én drága Anyukámat, aki mindig a legjobbat érdemli és nagyon szeretem őt!♥
Emellett szurkoltam Lilla barátnőmnek a borzalmas érettségik miatt is, ami egyébként azért is izgatott ennyire, mert tudtam a feladatsorokat látva, ha idén érettségiztem volna tuti, hogy még most is ott ülnék!
Apukám 55. születésnapját is megünnepeltük, s bár most nem csaptunk hatalmas bulit, attól még nagyon jól telt. Finom ebédet és tortát ettünk, majd pihentünk egy nagyot.
A Lucifer sorozat új évada is kijött, s bár még nem néztem végig, már a felén túl vagyok és nagyon szeretem! Olyan vicces, a szereplőket is imádom a történetet is imádom, hogy végre az ördög szemszögét is figyelembe veszi valaki, sőt az, hogy a Netflix átvette a FOX-tól nagyon sokat segített. A többi sorozatomat elhanyagoltam nagyon, így most ez az egy tölti ki a szabadidőmet.
A májusi borzalmas időjárásban egyetlen jó dolog volt, hogy hétvégén gyakorta sütött a nap és ezt minden alkalommal kihasználtuk és elmentünk fotózni és programokat csináltunk, és remélem ez júniusban is így fog maradni (mármint nem az időjárás, hanem a programok hétvégente)! 
Elmentünk a Halászbástyához, és azokat a képeket nem rég osztottam meg az Instagramon (@brigiis), egy kivetni valóm volt az egészben, hogy nem futottunk össze Jason Momoával, pedig nagyon szerettem volna! A tömeg is elviselhető volt, az időjárás pedig pazar!
Még azon a délutánon elmentünk a pipacsmezőre is fotózni, amelyik képeket már szintén megosztottam és nagyon szeretem őket.
A következő héten a Városligeti Csónakázó-tóhoz mentünk, amikor is sikerült megkaparintanunk az utolsó relax csónakot, szóval tök boldogok voltunk, hogy nem kell a tűző napon ülnünk. Majd a kis híd alatt szerencsésen összeütköztünk két lánnyal, mert sodort a víz nagyon, aztán visszafele még egyszer :') 
Másnap vagyis 26-án volt a kis unokahugim, Mira keresztelője, ami a budapesti Szent István Bazilikában került megrendezésre, nagyon szép volt és előtte még nem voltam bent, szóval ez minden bizonnyal két légy volt egycsapásra. A ceremónia után elmentünk a Casa Pomo D'Oro-ba, ott pedig eltöltüttünk egy jó pár órát, tele ettük magunkat, jót beszélgettünk és aztán a cipőm úgy feltörte a lábam, hogy hazáig sántikáltam. :)
Nagyon gyorsan eltelt a május számomra, de nagyon sok minden történt, szuperül éreztem magam és kissé zavart az időjárás, de mivel hétvégenként jó idő volt, kárpótolt. Most pedig már beköszöntött az igazi nyár és már új élményekkel is gazdagodtam, de azokról majd a következő hónapösszegzőben olvashattok!♥

Nektek, hogy telt? Miket csináltatok?
Ölel, 
Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...