2020. június 17., szerda

Ajánló | UTAS ÉS HOLDVILÁG



Sziasztok!

Bevallom sosem szerettem a klasszikus könyveket. Nagyon kevés tetszett a gimnazista éveim alatt, amiket feladtak nekünk kötelező olvasmány név alatt, és  nagy részét nem is olvastam el, pedig az irodalom volt a kedvenc tantárgyam. Az évek alatt rájöttem, hogy mindez azért történt, mert sosem szerettem nyomás hatására csinálni semmit. Ráadásul ezeknek a regényeknek amúgy sem az igazi mondanivalóját kérdezik vissza a dolgozatokban, így elég volt elolvasnom a rövidített változatokat, amik a 8 év alatt és az érettségi időszakban a legjobb barátaim voltak. Persze nem mondom, hogy ez jó, de na mégis komolyan, ki az aki az összes feladott kötelezőolvasmányt elolvasta tinédzser korában? Lényeg a lényeg, hogy ezek a könyvek nem ördögtől valóak, csak szerintem az embernek el kell érkeznie adott életszakaszokba, hogy úgy érezze, hogy ő ezeket szívesen elolvassa. 
Amikor megláttam a Libri Facebook oldalán, hogy idén nyáron is kiadnak egy regényt díszkiadásban, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Amíg ki nem hirdették, hogy melyik szerző, melyik kötete lesz az, addig követtem a nyomokat, amit feltettek az oldalra. Ezekben az íróról és a kötetről voltak információk és a szemfülesek hamar ki is találták, hogy ezúttal Szerb Antal és az ő leghíresebb regénye lesz a befutó, vagyis az Utas és Holdvilág. Ez a könyv nekünk nem volt kötelezőolvasmány, de nem is olvastam még sosem, így gondoltam, hogy itt az alkalom. Ez a gondolat leginkább akkor szilárdult meg bennem, mikor megláttam, hogy milyen gyönyörű a borítója a könyvnek. Tudjátok van az a mondás, hogy ne ítéld meg  könyvet a borítójáról, de itt nem lehet mást tenni, ha valami ennyire szép! 
A Libri ajánlatáról már az előző posztomban meséltem, de ha azt még nem láttátok (ami amúgy nagy hiba, szóval itt a LINK), akkor leírom ide is. Ez a könyv 7000 Ft feletti könyvvásárlás esetén a tiétek lehet, mindössze 599 Ft-ért és a legjobb az egész ajánlatban, hogy nem csak a könyv lesz ennyiért a miénk, hanem annak a hangos változata is, ami Kulka János varázslatos hangján hallható. Esténként azt szoktam hallgatni, mikor a szemem már eléggé fáradt az olvasáshoz. 
A történet egyébként nagyon különleges, még csak a könyv felénél járok, de valami nagyon magával ragadó. Egy másik világba repít minket, amit egy különös férfi szemszögéből látunk. Az olaszországi városok megyelevednek a lapokon és egyszerűen kedvem lenne odamenni és végigjárni azokat az utcákat, amiket Mihály. Magamba szippantanám a mediterrán hangulatot és minden estét egy pohár borral zárnék a szállásom erkélyén, ahonnan a naplementét figyelem. 
Egyszer szerintem mindenkinek el kell olvasnia ezt a könyvet, mert egy elgondolkodtató utazásra invitálja az elmét és a lelket egyszerre, amit meg kell , valljak nagyon kevés regény tud biztosítani. 



Ti olvastátok már ezt a könyvet? Mit olvastok most? 

Ölel, Brigi♥

2020. június 14., vasárnap

Személyes | NYÁRI TERVEK




Sziasztok!

Azt hiszem az utóbbi időben igencsak elgondolkodtam azon, hogy mit fogok magammal kezdeni a nyáron. Mármint ez a nyár valószínűleg nem olyan lesz, mint a többi, bár én próbálok pozitívan gondolkodni és előretervezni annyira, hogy mi is jól jöjjünk ki a dologból. Nézegettem az idei nyári programokat, hiszen szeretnék csinálni egy csomó mindent, amit eddig nem volt lehetőségem. Minden évben eltervezem, hogy sok hazai települést és kirándulóhelyet felkutatok, hiszen azon az állásponton vagyok, hogy Magyarországon rengeteg csodálatos hely van. Azóta jobban megerősödött bennem ez a gondolat, mióta követem Orsit és az utazó-blogját, hiszen annyi gyönyörű helyet mutat meg és ír róluk, hogy azon nyomban felállnék és útra indulnék, ha megtehetném.
Sosem terveztem igazán előre semmit meg, mert szeretek az utazások alkalmával egy picikét spontán lenni. Viszont nagyjából szeretem azt meghatározni, hogy hova megyünk és azt is, hogy melyik héten, hiszen nem lehet csak úgy tessék lássék elindulni, legalábbis nálunk az sosem működik. Főleg, hogy az időjárás is bolondozik mostanában és bármikor a nyakunkba szakadhat az ég.
Szóval azért vannak terveim az elkövetkezendő hónapokra, gondoltam leírom őket, hátha Ti is kedvet kaptok valamelyikhez! 



Tihanyi levendulafesztivál 
Tavaly voltam először levendulaszüreten, akkor annyira megfogott az egész hangulata, hogy elterveztem, idén a levendula itthoni hazájába, Tihanyba látogatok el. Nagyon szeretem ezt a csoda gyógynövényt, az illata, az íze és a jótékony hatása is felülmúlhatatlan. Ráadásul Tihany is egy olyan hely, ahova mindenkinek el kell látogatni egyszer. Szerintem a szépsége és a Balaton közelsége mindent felülmúl. A tihanyi levendulafesztivál ezen a hétvégén, június 13-án kezdődött, a szüretet hétfőn (15-én) nyitják meg, ahol annyi levendulát szedhetünk magunknak a megnyitott földeken, amennyit szeretnénk, az egész rendezvény pedig június utolsó hétvégéjén ér véget. A következő hétvégén tervezünk oda egy kirándulást Danival, remélem, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, mert nem igazán szeretném a kocsiban tölteni azt a napot. Szorítsatok!🤞

Lillafüredi csónakázás
Azt hiszem megtaláltam az egyik legszebb helyet Magyarországon! A lillafüredi Palota szálló közvetlen közelében fekszik egy tó, amin még csónakázni is lehet, onnan pedig olyan gyönyörű a kilátás, amit szavakkal nehéz leírni. Ide vágyom a legjobban és azt hiszem még ebben a hónapban szeretnék oda ellátogatni, már ha az időjárás engedi. Persze a városban mást is szívesen megnéznék, de azt egyelőre még nem terveztem el, viszont ha van valami tippetek, szívesen meghallgatom! 



Zadari nyaralás
Mióta együtt vagyok Danival, azóta ketten járunk nyaralni, voltunk külföldön és belföldön is, de mindegyiknek saját története volt eddig. A legjobb pedig ezekben az utakban az, hogy saját magunknak szervezzük és tervezzük meg, valamint mi magunk finanszírozzuk az egészet. Idén is tervezünk kiruccanni egy pár napra. Horvátországba szeretnénk menni, már le is foglaltuk a szállásunkat a legközelebbi homokos tengerpart mellett. Zadar gyönyörű óvárosáról is híres, aminek már nagyjából utána is néztem. Úgy hiszem egyik napon sem fogunk unatkozni, mert rengeteg a látnivaló. 



Disney rajzfilm maraton
Annyira béna vagyok, mert gyerekkoromban szinte a legtöbb híres Disney rajzfilmet láttam, de konkrétan egyikre sem emlékszem. Azt terveztem el, hogy minden nap megnézek egyet, olyan sorrendben, amiben kiadták őket. Arra is gondoltam, hogy az Instagramon indítok egy kihívást ezzel kapcsolatban, ha valakinek lenne kedve újranézni az ikonikus meséket, napról napra. 


 Egy munkahely
A koronavírus igencsak sutba dobta a terveimet a munkával kapcsolatban. Már a májusi szorgalmi időszak végével szerettem volna kezdeni valahol, de sajnos még csak el sem jutottam a keresgélés fázisáig sem. Ez azért szomorú, mert nyilván vannak kiadásaim az egyetemi tandíj kifizetése mellett is és szeretnék egy biztos anyagi hátteret, legalább a nyári terveim megvalósításához. Szerintem a közeljövőben elkezdek keresgélni, mert ebben az évben 1 hónapot töltöttem eddig társaságban, a többit a téli szünet és a vírus miatt itthon. Most pedig még a vizsgaidőszakkal szívok, szóval a júniusom még erről fog szólni a hétköznapokban, de bizakodó vagyok!





Olvasás
Azt hiszem már számtalanszor belekezdtem az olvasás csodáinak feltárásába, de valahogy mindig elcsábítanak a sorozatok és a filmek. Most viszont nagyon fellelkesedtem a Libri legújabb dobásától, miszerint új díszkiadásban jelentették meg Szerb Antal, Utas és Holdvilág című regényét, amit 7000 Ft feletti vásárlás esetén 599 Ft-ért hazavihetünk magunkkal. Ráadásul a hangoskönyv változata is a miénk lesz ezért az összegért, amit Kulka János csodás hangján hallgathatunk meg. Ezen kívül még beszereztem a A Jóbarátok-generáció című kötetet, amiről csak jókat hallottam eddig és, mint a sorozat nagy rajongója, szerettem volna feltétlenül megvenni. Ha valamit olvastatok mostanában és nagyon megtetszett, akkor kérlek írjátok meg nekem, inspirációt gyűjtök a következő vásárlásomhoz.


Nektek mik a terveitek a nyárra? 
Mi a kihagyhatatlan programotok idén?

Ölel, Brigi♥

2020. június 10., szerda

Outfit | MILLENNIUM HÁZ



Sziasztok!

Már ezer éve elszerettem volna menni a Városligetben található Olof Palme házhoz (mostmár Millennium Háza), de mikor ősszel arra jártunk éppen felújítás alatt állt, amit egyébként még hallottam is, csak teljesen kiment a fejemből..
Akkor persze kicsit elszontyolodtam, aztán el is felejtettem a dolgot, mert jött a rossz idő, aztán pedig a hosszú és enyhe tél, amikor egyáltalán nem volt kedvem kimozdulni. Természetesen mikor már jobb idő lett volna, akkor jött a vírus, így teljesen meg is feledkeztem az épületről. Dani nem rég viszont a Városligetben járt és mondta nekem, hogy már készen van, szóval nagyon megörültem és a következő hétvégén, vagyis most szombaton, el is mentünk megnézni. 
A Liget Projekt keretein belül újították fel, amely egyébként a Városliget legrégebbi épülete.

"A Pfaff Ferenc által tervezett épület az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült Műcsarnoknak és a korabeli kritikák szerint - egyedülálló Zsolnay díszítésének köszönhetően - a kiállítás egyik legszebb eleme volt...
 A ház a későbbiekben Fővárosi Múzeumként működött, majd a második világháború alatt megsérült, az eredeti beltéri díszítések is megsemmisültek. Az ötvenes években a Művészeti Alap megalakulásával az épület a szobrászművészek egyik műhelye lett, később pedig a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye költözött ide..."

Az épület mögött található egy gyönyörű rózsakert, amit vétek kihagyni, ha a városligetben jártok. Tele van szebbnél-szebb rózsafajtákkal, mindenféle színben. A kert közepén található egy szökőkút, melyben egy Zsolnay kerámia-szobor kapott helyet, valami eszméletlen! 

De, hogy szót ejtsek a szettemről is, a ruhámat páran megdicsértétek az Instagramon is és kérdeztétek, honnan van, de sajnos nem tudtam jó hírekkel szolgálni. Még januárban vagy februárban vettem a Reserved-ben a leárazásokkor, szóval erős a gyanúm, hogy mivel tavalyi kollekció, már nincs belőle. A cipőmet pedig pénteken vettük, már nagyon szerettem volna egy új fehér surranót, mert amit tavaly vettem, az már eléggé ramaty állapotban van és nem igazán volt már vállalható a kinézete. Jó hír, hogy első alkalommal nem törte fel a lábam, így nagyon remélem, hogy a továbbiakban sem fogja bántani a sarkamat. 


ruha, öv: Reserved // cipő: Puma (SportsDirect) // napszemüveg: H&M // óra: Daniel Wellington


Ti jártatok már ebben a csodás kertben vagy esetleg az épületben?

Ölel, Brigi♥

2020. június 7., vasárnap

Recept | KÁPOSZTÁS POGÁCSA


Sziasztok!

A karantén alatt nagyon sok receptet kipróbáltam és szerintem ez az időszak a konyhai sürgölődésről szólt számomra leginkább. Voltak édes és sós sütemények is, bár előbbi gyakrabban, ezekből láthattatok párat itt a blogon (amiket a recept címke alatt megtaláltok) is. Ha valaki követ Instagramon, akkor már láthatta ezt a szuper káposztás pogácsát a feedemben, páran rám is írtatok ezzel kapcsolatban, hogy küldjem el a receptet, ami alapján csináltam. Ezért is gondoltam, hogy egyszerűbb, ha itt is közkinccsé teszem. 
Alapjáraton nem igazán rajongok a kelt tésztáért, vagyis megeszem, meg tudom, hogy jó ez is, de ha választani kell, akkor inkább a leveles mellett döntök, főleg, ha kakascsigáról van szó. :3 Viszont Apum nagy rajongója a kelt tésztának és ezért néha napján mi is beadjuk a derekunkat Anyával, hogy legyen az, amit ő szeretne (habár Apu szeret mindent, ami desszert néven fut). Ő találta ezt a receptet is és mivel mindhárman szeretjük a káposztát, arra gondoltunk, hogy miért is ne csinálnánk meg?!
Egyébként szerintem nagyon finomra sikerült, már akkor tudtam ezt, míg bent sült a sütőben, mert az illata előre elárulta nekem a titkot. A sajt a tetején csak rátett egyet a dologra, mert minden finomabb, ha van rajta sajt!


Hozzávalók:
- 500 g liszt
- 500 g káposzta
- 150 g vaj
- 100 g zsír
- ~1 dl tejföl
- 5 dkg élesztő
- 1 tk cukor
- 1 dl tej
- só
- bors

Elkészítés:
A káposztát megpároljuk, ezalatt a cukorral elkevert tejben felfuttatjuk az élesztőt. A megszitált liszthez hozzáadjuk a sót, ízlés szerint borsot, a párolt káposztát a szoba-hőmérsékletű vajat és zsírt (a zsírt lehet vajjal helyettesíteni, csak emiatt sokkal lágyabb lesz a tészta), majd az élesztőt is. A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, majd a lisztezett pulton kinyújtjuk, majd négyszer meghajtjuk, egyszer fentről felfele, egyszer lentről felfele, majd jobbról balra és végül balról jobbra. Ezután egy tiszta konyharuhával letakarjuk és negyed órát kelni hagyjuk, ha az letelt, akkor ezt a műveletet még kétszer megismételjük. Az utolsó hajtás után sodrófával kinyújtjuk kb. másfél ujjnyi vastagságúra és egy szaggatóval alakokat vágunk belőlük, ezeket a kis pogácsákat egy sütőpapíros tepsire tesszük, megkenjük tojássárgájával (amibe én mindig keverek vegetát), majd rászórjuk a reszelt sajtot (vagy bármit, amit jónak látunk) és még utoljára kelesztjük 15 percig. Ha ez is letelt, a tepsit betesszük a 200°C-ra előmelegített sütőbe és 20-25 perc alatt készre sütjük a pogikat. 


Ha elkészítettétek, akkor mindenképpen írjátok meg kommentben!
Ti milyen pogácsát szerettek leginkább?

Ölel, Brigi♥

2020. június 1., hétfő

Travel Journal | HORTOBÁGY



Sziasztok!

Annyira örülök, hogy több, mint 2,5 hónap után ismét kiszabadulhattam a természetbe és a hosszú hétvégén tehettem egy látogatást az Alföld egyik legszebb vidékén, a Hortobágyon. Azt hiszem nemigen jártam még erre, talán a nemzeti parkban voltam még általános iskolás koromban egy verseny keretein belül, de ebben sem vagyok 100%-ig biztos. Viszont abban igen, hogy a Kilenclyukú hidat még sosem láttam ezelőtt. Danival és a családjával tehát felkerekedtünk, hogy megnézzük az Alföld kincses ládikáját, ami Budapesttől nagyjából 2 órányira található. Szerencsére azon a napon sikerült elutaznunk oda, amikor nem esett, és a felhők is csak ritkán takarták el a napot.


A településre magán az ominózus hídon keresztül lehet bejutni, így nehéz lett volna nem észrevenni, de nagy meglepetésemre sokkal kisebb volt, mint azt előzetesen gondoltam volna. Persze a szépségéből mit sem vesztett és pár perc alatt megszoktam a látványt. Amerre a szemem ellátott csak a zöldet látta, hiszen a vízinövények (is) burjánztak. 
A Kilenclyukú hídról egyébként azt érdemes tudni, hogy 1827 és 1833 között zajlott az építése, egy régi fahíd helyett kívántak létrehozni egy strapabíróbbat. Povolny Ferenc tervei alapján készült el az akkori Magyarország leghosszabb, kőből készült hídja, a nép, vagyis leginkább azok számára, akik állataikat kívánták áthajtani a túloldalra. A kőhidat a 80'-as években újították fel, s azóta is a Hortobágy leghíresebb látványossága. Az államalapítás ünnepén minden évben megrendezésre kerül a hídi vásár is, melyben kézműves termékeket kínálnak eladásra a kofák. 


Meglepődtem, mert egészen sokan voltak már az úton is, de amikor odaértünk láttuk, hogy ott sincsenek kevesen. Ezt leginkább a hosszú hétvégének tudtam be, annyira nem érdekelt, csak sajnos senkin az ég egy adta világon nem volt maszk, ami kicsit rosszul érintett, mert tudjuk, hogy a vírus nem tűnt el. Ennek ellenére persze jól éreztük magunkat és próbáltunk távol maradni a többi turistától. 
Az úton is meglehetősen sok gólyát láttunk, volt ami mellettünk repült el, de a villanypóznákon is sok fészket lehetett látni, amikben ültek a lakóik. A Hortobágyon van egy Madárpark, ahova igaz, nem mentünk be, de kívülről megcsodáltuk az ott lakó gólyákat, azok bolyhos kicsinyeit és más madarakat is. 


Még sosem láttam gémeskutat élőben, így mikor az egyikhez igazán közel lehetett menni nagyon megörültem. Az Alföld egyik jelképe régen hírközlő szerepet is betölthetett, hiszen a pásztoroknak ezzel tudták jelezni, hogy mikor van az itatás és az etetés ideje. Sokszor pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy dél van, ami akkoriban egyenlő volt az ebéddel.


Apropó ebéd, a Hortobágyi Csárdában ebédeltünk, bár amikor odaértünk tele volt, de így is találtunk egy félreeső asztalt magunknak. Sajnos én sosem tudok kipróbálni helyi ínyencségeket, mert elég érzékeny a gyomrom, ezért általában rántott csirkemellet kérek körettel, s most is így tettem, hiszen mindig úgy vagyok vele, hogy azt nem lehet elrontani. Viszont itt sajnos ezzel mellélőttem, mert ahogy beleharaptam az első falatba, megéreztem, hogy zsírban sütötték ki, én pedig a zsírtól kifutok a világból. Persze ez nem az ő hibájuk volt, csak nem gondoltam volna. 


A szokásos vásárban való nézelődés sem maradhatott el, ahonnan boldogan távoztam egy igencsak drága mágnessel, de mivel mindenhonnan hozok egyet, ahol járok, így nem volt más választásom. A többi áru pedig nagyon aranyos volt, zománcozott edények, vasorrú bábák és a többi szuvenír, amiket imádok nézegetni, de sosem vennék. 


Ti jártatok már a Hortobágyon? 
Ha igen, mi tetszett leginkább ott? 

Ölel, Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...