2020. július 29., szerda

Ajánló | A JÓBARÁTOK-GENERÁCIÓ



Sziasztok!

A Jóbarátok már több, mint negyed évszázada tartozik a valaha volt legsikeresebb sorozatok közé. A népszerűsége az évek alatt nemhogy megcsorbult, még inkább közkedveltté vált. Ennek az egyik oka az, hogy tavaly ünnepelte a sorozat a 25. jubileumi évfordulóját, aminek kapcsán rengetegen (köztük én is) újra felfigyeltek a 6 barát kalandjaira. A Netflixen a mai napig az egyik legnépszerűbb tartalom, nézettségi rekordokat döntöget és maga alá gyűri a 21. századi alkotásokat is. A boltok polcain is rengeteg F.R.I.E.N.D.S feliratú póló, pulcsi és miegymás lapul, mondjuk 100%-ig biztos vagyok benne, hogy olyanok is hordják ezeket a ruhadarabokat, akik egy részt sem láttak a sorozatból, ez a jelenség viszont számomra rejtély. 
Viszont én is elkezdtem nézni a sorozatot tavaly ősszel, elölről, végre tematikusan, mert én is részese akartam lenni annak a kultusznak, ami a sorozat köré épült. Megakartam tudni, hogy mi tette lehetővé azt, hogy 25 év elteltével is ennyit beszélnek róla szerte a világon. Már az első évad részei is beszippantottak engem, de minél előrébb értem a történetben, annál inkább kíváncsi voltam, hogy mi lesz Rachel, Monica, Phoebe, Ross, Chandler és Joey sorsa. Rájöttem, hogy ami a '90-es években vicces volt, az most is rettenetesen az, egy-egy jeleneten hangosan nevetek és csak fogom a fejem, hogy tudták ilyen jól megírni az alkotók. 


Amikor megláttam, hogy megjelent Saul Austerlitz könyve, A Jóbarátok-generáció címmel, rögtön tudtam, hogy nekem ezt be kell szereznem. Mivel a könyv alcíme az, hogy :"Mi zajlott a színfalak mögött?", rögtön következtetni lehet, hogy ez nem valami regény szerűség a sorozat előzményéről vagy éppen utóéletéről. Ez a könyv leírja az első megfogant gondolattól, a záró epizód leforgatásáig mindazt, amit eddig még nemhogy a rajongók, de még maguk a készítők és a színészek sem tudtak teljes egészében. 
Rengeteg érdekességet tudhat meg az olvasó, hogyan indult el az ötlet, miként válogatták ki a szereplőket, hogy fogadta a tesztközönség, majd a televízió-nézők a hat jóbarát kalandozásait. Persze nem csak az árnyalt oldalról olvashatunk, a rengeteg nehézségről és kompromisszumok megkötéséről is informálódunk, miközben a sorokon végigfut a szemünk. Megannyi érdekesség is helyet kapott a könyvben, olyan is, amit eddig szinte sehol máshol nem láthatott egyetlen rajongó sem. Az író exkluzív interjúk készítése során jutott ezekhez az adatokhoz. Olvashatunk a híres vendégszereplőkről, Marcel-ről a majomról és arról is, hogyan segítették egymást mind a készítők, mind a szereplők a munkálatok során. 


A borító nekem kifejezetten tetszik, főleg, hogy a lila szín jut eszébe mindenkinek a sorozatról, a csajok lakásának ajtajai és falai miatt. A könyvön nem a Jóbarátok betűtípusa található, de azért az ott jelenlévő színes pöttyök itt is helyet kaptak, igaz csésze formájában. Azok a pöttyök egyébként, a főcímben látható esernyők színeit testesítik meg. És, hogy a főcímet említem, a borítón abból egy jelenet látható, a mindenki által ismert szökőkút-lámpa kombóval, bár a kanapét hiányolom róla, hiszen az intróban az is szerepelt, ráadásul a sorozatnak az az egyik ikonikus tárgya. Magáról a főcímről is ír a könyv, hogy miért lett olyan, amilyen, valamint a zenéjéről is, ami a The Rembrands-ot híressé tette. Nem is gondolná az ártatlan néző, hogy majdnem más zenét és teljesen más főcímet szeretett volna egy-egy készítő, pedig ezek nélkül ma elképzelhetetlen lenne a sorozat. 


Összességében rettenetesen informatív, de pont ezért, néha kicsit sok is, rengeteg adatot juttat el az olvasó fejébe, olyanokat is, amiknek csak közvetetten van köze a szériához vagy azok készítőihez, esetleg szereplőihez. Persze ahhoz, hogy kerek egésszé váljon a történet, ezek elengedhetetlenek, de mégis néha elvesztettem a fonalat a rengeteg producer, író és munkatárs neve között.
Mindenkinek ajánlom, akinek a sorozat tetszett, sőt mi több, a kedvencévé vált és ha valaki szeret betekinteni a kulisszák mögé, akkor letehetetlen olvasmány.


Ti olvastátok ezt a könyvet? 
A sorozatot szerettétek?

Ölel, Brigi♥

2020. július 15., szerda

Travel Journal | TIHANY



Sziasztok!

A nyári terves bejegyzésemben említettem Nektek, hogy készülök Tihanyba, hiszen júniusban javában zajlott a levendulafesztivál. Természetesen semmi pénzért nem hagytam volna ki, így június utolsó és egyben legforróbb hétvégéjén Danival reggel útra keltünk, hogy még a nagy tömeg előtt felfedezzük a várost. Egyébként mi már voltunk itt korábban, sőt együtt tettük mindezt, bár akkor egy osztálykirándulás keretein belül jártuk a félsziget belvárosának utcáit, akkor még mit sem sejtve arról, hogy egyszer édes kettesben látogatjuk meg ezt a helyet. 
Legelső megállónk az egyik tihanyi levendulás volt, ahol azokat a csodás képeket készítettük Danival, amiket már az Instagramomon (ha még nem követsz, akkor itt az idő: @brigiis néven találsz meg) láthattatok. A levendulás közvetlenül a város bejáratánál helyezkedik el, a látogatóknak, a növények szüretelésére itt van lehetősége minden évben. Az aktuális évi esemény számára létrehozott Facebook oldalon minden információ megtalálható, én is innen tájékozódtam. Leginkább a vírus-helyzet miatt volt számunkra ez érdekes, de szerencsére minden le volt írva, amit tudnunk kellett.


A tihanyi levendula története egyébként majd' 100 évre nyúlik vissza, amikor is a neves gyógynövényszakértő, Bittera Gyula betelepítette a francia földekről hozott ősöket a balatoni félszigetre. A Tihanyi Bencés Apátságtól bérelt területre ültette be a növényt, később pedig ez a hely adott otthont, a hazai levendulagyártásnak és szépen lassan iparággá nőtte ki magát. A szüretelt lila virágokból illóolajokat gyártottak, amik lekörözték még a francia társaikat is, ezért vált ilyen népszerűvé az évtizedek alatt. 

A lila rengeteg után továbbindultunk a belváros fele, ahol a hangulatos kis utcák és az apátságnál lévő festői kilátás a Balatonra, teljesen elragadott bennünket.
Amikor anno voltunk 5-6 évvel ezelőtt Tihanyban, akkor Szántódról jöttünk át ide komppal, azt kifejezetten élveztem. Viszont nem is én lettem volna, ha a leszállást követő 1 órán belül ne estem volna seggre, szóval a jó élményeim mellé, egy két fájdalmas pillanat is becsúszott akkor, amit ezúttal mindenképpen elakartam kerülni.
A parkolás azon a hétvégén, már a reggeli órákban is kicsit necces volt, de végül találtunk egy privát parkolót, ahol óránként 400 Ft-ért hagyhattuk ott a kocsit. Kicsit drágállottuk, de nem volt mit tenni, plusz biztonságban volt, így egy szavunk sem lehetett. Miután letettük a kocsit egyből az apátság felé vettük az irányt.


A Tihanyi Bencés Apátság a város legfőbb látnivalója, amit még I. András király építtetett 1055-ben Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére. Tudtátok, hogy az alapító okirata a legrégebbi fennmaradt magyar nyelven íródott szórványemlékünk? Erről még irodalomórán tanultam a középiskolában, de annyira megragadt bennem, hogy, ha akarnám se tudnám elfelejteni. A benne lakó szerzetesrend az 1500-as évek közepére teljesen eltűnt, a törökkel vívott harcok során pedig az épület szépsége is meglehetősen megcsorbult. Egy hatalmas tűzvészt követően, az 1700-as évek elején megkezdték az újjáépítését. Az alapításától a napjainkig, csaknem 1000 év alatt megannyi megpróbáltatáson kellett keresztülmennie, de ma is kimagasló ékköve a Balaton északi partjának. 


A kilátás az apátság mellől csodálatos, szerintem a Balaton itt a legszebb, ráadásul látni a kis vitorlásokat, ahogy elhagyják a helyüket és csak viszi őket a szél. A párkányon ül a gyermekkorom egyik kedvenc figurája, akit csak a szemfülesek vesznek észre és persze, akik kíváncsiak, hogy miért állnak körbe egy pontot az arra sétálók. Gombóc Artúr kis szobra, tárt karokkal várja a rá kíváncsi tekinteteket. Személy szerint azt gondolom, hogy itt a legjobb sétálni a városban, az idillt csak kicsit zavarja meg a morajló turista-tömeg. Érdemes olyan időben is meglátogatni ezt a várost, amikor nincs csúcsszezon és 40°C, mert ez utóbbi egy kicsit rányomja a bélyegét a városnézésre. Találtunk egy gyönyörű fehér cicát is a párkányon ülve, ráadásul még azt is megengedte, hogy megsimogassuk, szegénynek biztos nagyon melege volt, de nem volt hajlandó a tenyerünkből inni, így nem tudtuk a szomján oltani.


A levendulafesztivál hatása a városban is mindenhol érezhető volt. A fagyizókban, éttermekben és a kis árusoknál is minden volt, ami tartalmazta a gyógynövény valamely formáját. Természetesen én sem térhettem haza üres kézzel, így a szokásos hűtőmágnesek mellett velem jött egy sör is. A levendulás fagylaltot sem hagyhattam ki, valamint egy limonádét is kértem az egyik strand melletti büféből, de utóbbi borzalmasnak bizonyult.



Ti jártatok már Tihanyban? Ha igen, a levendulavirágzáskor?

Ölel, Brigi♥
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...