2018. november 12., hétfő

Insta Mustra | Október



Sziasztok!

Az elmúlt hónapban egészen keveset posztoltam Instagramra, bár még mindig nem napi szinten, hiszen egyrészt sokszor elfelejtem, másrészt pedig, ha eszembe is jut, akkor sem vagyok felszerelkezve elég képpel. Sokak vannak, akik naponta akár kétszer is posztolnak a feedjükbe, de nem tudom, hogy tudják ezt folyamatosan szinten tartani, hiszen egyrészt valószínűleg két képet nem látnak olyan sokan egy nap, mint egyet, legalábbis én nagyon sokszor nem látom az általam követett emberek képeit, csak ha kifejezetten rámegyek az oldalukra. Igazából már olyan nagy méreteket öltött az Instagram, hogy ha valaki több száz vagy ezer embert is követ, biztosan csak nagyon kevés százalékát látja, ha esetleg nem kap róla értesítést. 
No de szóval, én általában délután szoktam posztolni, bár ha van időm, akkor napközben teszem ki a képemet, bár nem azért, mert egy kifejezett logaritmust követek, mivel annyira nem ástam bele magam a dolgokba. Mostanában szeretek magyarul írni a képeim alá, hiszen a hazai célközönség és az Ő véleményük a lényeg és a reakciójuk. Próbálok magyar hashtegeket is használni, hogy ezzel is népszerűbbé váljanak az anyanyelvű tagek. 
Őszintén szólva persze a képeim témája még mindig az ősz, hiszen az október is egy csodás példája volt ennek a hónapnak. Sok volt a tök és a levél, no meg persze volt más is, de leginkább az igazi őszt próbáltam bemutatni. Kezdetnek egy October feliratú képet tettem közzé, hogy eltudjam különíteni a képeket, hiszen jó új lappal kezdeni, így tettem novemberben is egyébként.
Idén nem igazán posztoltam semmit, aminek köze volt a Halloween-hez, igaz faragtam tököt, de nem volt alkalmam lefotózni. Csinálni szerettem volna egy sminket is, de sajnos idén még annyi ihletem sem volt, mint tavaly, és Halloween témájú buliban sem voltam, így ez kimaradt. 
No de lássuk, hogy pontosan melyikekről beszélek!


Szerintem ezeknek a képeknek igazán csak az a mondanivalója, hogy élvezzük az évszak által nyújtott lehetőségeket és, hogy minden, amit a természet ad nekünk ebben az évszakban az csodálatos. Egy egyszerű levélhullással vagy akár a tökök a zöldségesnél, olyan természetesen, de mégsem vesszük őket észre mindig. 

Ti miket posztoltatok az elmúlt hónapban? Mire vagytok a legbüszkébbek? 
Vettetek észre olyat, amit más nem? 
Ölel, Brigi♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...