2016. október 5., szerda

Autumn polishes



Sziasztok!

Most már javában benne vagyunk az őszben, s ilyenkor minden kicsit más lesz, mint nyáron, mármint most nem az időjárásra és az iskolára gondolok, hanem arra, hogy kicsit komorabb lesz minden, lehullanak a levelek, és a ruháink is csak az őszt tükrözik. A körmeink sem tehetik másképp, nem maradhatnak ki ebből a csodálatos évszakból, amikor előkerül a sok barna, bordó, kék, zöld árnyalat.
Nekem személy szerint a vörösek a kedvenceim, bár télen is előszeretettel viselem a körmömön ezt a színt, főleg karácsonykor (jujj már nincs annyira messze).
Még nyáron az Auchan-ban találtam rá a lent látható körömlakkok közül háromra, nincs márkájuk, vagyis én nem nagyon véltem felfedezni rajtuk semmi használhatót (bár lehet, hogy "Extreme long lasting nail polish" a márkája). Viszont darabja csak 300 Ft volt, így nem hagyhattam ott őket, akármennyire is kételkedtem a minőségükben. Viszont jól tettem, hogy elhoztam őket (persze nem csak úgy kisétáltam velük a pénztárnál fizetés nélkül), mert jól eloszlanak a körmeimen, gyorsan megszáradnak, és vannak olyan tartósak, mint drogériás társaik. Meglepően sok szín volt belőlük, de én erre a három teljesen eltérő árnyalatra tettem a voksom, még nyáron is, hiszen őszi lakkokból sosem elég!

Catrice - 17 Caught on the red carpet
Extreme Long Lasting - 38
Essence the gel - 36 dare it nude
Essence I♥trends - 17 indigo to love
Extreme long lasting - 40 (szürke)
Extreme long lasting - 32 (zöld)

Ti szoktatok kifejezetten őszre vásárolni egy-egy körömlakkot?
Holnap Glamour napok csajok! 
Szeretettel, Brigi♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...