Sziasztok!
A nyári terves bejegyzésemben említettem Nektek, hogy készülök Tihanyba, hiszen júniusban javában zajlott a levendulafesztivál. Természetesen semmi pénzért nem hagytam volna ki, így június utolsó és egyben legforróbb hétvégéjén Danival reggel útra keltünk, hogy még a nagy tömeg előtt felfedezzük a várost. Egyébként mi már voltunk itt korábban, sőt együtt tettük mindezt, bár akkor egy osztálykirándulás keretein belül jártuk a félsziget belvárosának utcáit, akkor még mit sem sejtve arról, hogy egyszer édes kettesben látogatjuk meg ezt a helyet.
Legelső megállónk az egyik tihanyi levendulás volt, ahol azokat a csodás képeket készítettük Danival, amiket már az Instagramomon (ha még nem követsz, akkor itt az idő: @brigiis néven találsz meg) láthattatok. A levendulás közvetlenül a város bejáratánál helyezkedik el, a látogatóknak, a növények szüretelésére itt van lehetősége minden évben. Az aktuális évi esemény számára létrehozott Facebook oldalon minden információ megtalálható, én is innen tájékozódtam. Leginkább a vírus-helyzet miatt volt számunkra ez érdekes, de szerencsére minden le volt írva, amit tudnunk kellett.
A tihanyi levendula története egyébként majd' 100 évre nyúlik vissza, amikor is a neves gyógynövényszakértő, Bittera Gyula betelepítette a francia földekről hozott ősöket a balatoni félszigetre. A Tihanyi Bencés Apátságtól bérelt területre ültette be a növényt, később pedig ez a hely adott otthont, a hazai levendulagyártásnak és szépen lassan iparággá nőtte ki magát. A szüretelt lila virágokból illóolajokat gyártottak, amik lekörözték még a francia társaikat is, ezért vált ilyen népszerűvé az évtizedek alatt.
A lila rengeteg után továbbindultunk a belváros fele, ahol a hangulatos kis utcák és az apátságnál lévő festői kilátás a Balatonra, teljesen elragadott bennünket.
Amikor anno voltunk 5-6 évvel ezelőtt Tihanyban, akkor Szántódról jöttünk át ide komppal, azt kifejezetten élveztem. Viszont nem is én lettem volna, ha a leszállást követő 1 órán belül ne estem volna seggre, szóval a jó élményeim mellé, egy két fájdalmas pillanat is becsúszott akkor, amit ezúttal mindenképpen elakartam kerülni.
A parkolás azon a hétvégén, már a reggeli órákban is kicsit necces volt, de végül találtunk egy privát parkolót, ahol óránként 400 Ft-ért hagyhattuk ott a kocsit. Kicsit drágállottuk, de nem volt mit tenni, plusz biztonságban volt, így egy szavunk sem lehetett. Miután letettük a kocsit egyből az apátság felé vettük az irányt.
A Tihanyi Bencés Apátság a város legfőbb látnivalója, amit még I. András király építtetett 1055-ben Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére. Tudtátok, hogy az alapító okirata a legrégebbi fennmaradt magyar nyelven íródott szórványemlékünk? Erről még irodalomórán tanultam a középiskolában, de annyira megragadt bennem, hogy, ha akarnám se tudnám elfelejteni. A benne lakó szerzetesrend az 1500-as évek közepére teljesen eltűnt, a törökkel vívott harcok során pedig az épület szépsége is meglehetősen megcsorbult. Egy hatalmas tűzvészt követően, az 1700-as évek elején megkezdték az újjáépítését. Az alapításától a napjainkig, csaknem 1000 év alatt megannyi megpróbáltatáson kellett keresztülmennie, de ma is kimagasló ékköve a Balaton északi partjának.
A kilátás az apátság mellől csodálatos, szerintem a Balaton itt a legszebb, ráadásul látni a kis vitorlásokat, ahogy elhagyják a helyüket és csak viszi őket a szél. A párkányon ül a gyermekkorom egyik kedvenc figurája, akit csak a szemfülesek vesznek észre és persze, akik kíváncsiak, hogy miért állnak körbe egy pontot az arra sétálók. Gombóc Artúr kis szobra, tárt karokkal várja a rá kíváncsi tekinteteket. Személy szerint azt gondolom, hogy itt a legjobb sétálni a városban, az idillt csak kicsit zavarja meg a morajló turista-tömeg. Érdemes olyan időben is meglátogatni ezt a várost, amikor nincs csúcsszezon és 40°C, mert ez utóbbi egy kicsit rányomja a bélyegét a városnézésre. Találtunk egy gyönyörű fehér cicát is a párkányon ülve, ráadásul még azt is megengedte, hogy megsimogassuk, szegénynek biztos nagyon melege volt, de nem volt hajlandó a tenyerünkből inni, így nem tudtuk a szomján oltani.
A levendulafesztivál hatása a városban is mindenhol érezhető volt. A fagyizókban, éttermekben és a kis árusoknál is minden volt, ami tartalmazta a gyógynövény valamely formáját. Természetesen én sem térhettem haza üres kézzel, így a szokásos hűtőmágnesek mellett velem jött egy sör is. A levendulás fagylaltot sem hagyhattam ki, valamint egy limonádét is kértem az egyik strand melletti büféből, de utóbbi borzalmasnak bizonyult.
Ti jártatok már Tihanyban? Ha igen, a levendulavirágzáskor?
Ölel, Brigi♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése