2013. szeptember 24., kedd

Kirándulni voltam

Sziasztok !! :D Ebben a bejegyzésben az idei osztálykirándulásomról szeretnék nektek beszámolni :) De még mielőtt belekezdenék lenne tőletek egy kérésem, légyszíves kommenteljetek a bejegyzéseim alá, mondjátok el véleményeiteket, mert én így kapom a visszajelzést arról, hogy jól, vagy esetleg rosszul írom a blogot. Előre is köszönöm.

 Idén az utunk Neszmélyre vitt, ahova azért mentünk, mert a barátnőm barátnői (akiket mellesleg én is nagyon jól ismerek) ott élnek. A kirándulás 3 napos volt :) Az éjszakáinkat és a szabadidőnket a Neszmély Hajóskanzen-ben töltöttük. Kabinokban aludtunk, egy baj volt vele, hogy emeletes ágyon hajtottuk álomra a fejünket és vagy 40x bevertem a fejem hol az ágyba, hol pedig a plafonba xD :)
Itt van a hajóról egy kép :)
Az első nap elmentünk a Dunához, ami így közelről nagyon szépnek és frissnek bizonyult. A fiúk azzal szórakoztak, hogy belelöknek a vízbe xD (Megjegyzem nem sikerült nekik :)) A szakasz, ahol mi voltunk eléggé tiszta volt, a kavicsos partot szinte csak ágak borították. A víz sem bizonyult koszosnak. :) 
Miközben mentünk fel a hegyre a kőfejtőhöz, ezekkel a cuki kis épületekkel találkoztunk, amit igaz szerintem csak én tartottam érdekesnek, de az is több, mint a semmi. 
A hegyen fölfelé haladva lőttem el ezt a képet, a táj nagyon szép volt. Bár a séta és még az is, hogy eltévedtünk nem igazán engedte csodálni a kilátást...
A második napon az utunk Tatára vitt, ahol először a tavat néztük meg, ami szerintem költői volt. ;)
A tavon voltak csónakok is, ezeket is lefényképeztem. :) 
Ezek után elmentünk a Tatai várhoz, ahol egy múzeumot is meglátogattunk. A vár romjai helyenként úgy maradtak meg, hogy, úgy fest, mintha egy labirintus lett volna újkorában. :) 
És a labirintusnak kinéző falak romja :) 
A napunk további részében egy dombhoz mentünk, aminek a megmászása elég életveszély volt, ugyanis az osztályom fiú részlege kitalálta, hogy vakon fog felmenni a szirtre. Nem igazán sikerült nekik 5 lépés után kinyitották a szemüket. xD Elég magas volt, a tetejéről tisztán látni lehetett a sziklákból összehordott valamit, aminek igazán nem láttam funkcióját, de hát mind1 ők (akik odarakták) tudták, mit csinálnak.
A tetején volt egy szentély szerűség:
És itt van a funkcionálatlan kövekből álló izé:
Az utolsó napunkat úgy igazán csak a lakóhajónk előtt lévő játszótéren töltöttük :)) igazi érett gimnazista elfoglaltság xD ;) 
Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás, imádom az osztályom, amúgy szám-háborúztunk is és üvegeztünk is:) nagyon vicces és tartalmas három napunk volt. :) Jövőre is megyünk bár még nem tudom, hogy hova de remélem közel ilyen jó lesz :)
Köszönöm, hogy megnézted, remélem tetszett ha igen akkor iratkozz fel vagy kommentelj. :*

Ti hol voltatok kirándulni, vagy esetleg hova mentek ?? :) 

2 megjegyzés:

  1. Kihagytad hogy "Brigiiiii, én a lelkiismereted vagyoooook", meg hogy I'm gonna pop some tags.... :DDD
    Amúgy Nándi kijelentette ma, hogy mi bizony Bernecére megyünk jövőre. :DD
    By: A Kecskesajt duó Sajt fele.:D :3

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...