2015. január 1., csütörtök

TAG | best of 2014


Sziasztok!
Ezt a TAG-et még januárban találtam, de úgy gondoltam, hogy nem akkor, hanem most töltöm ki, mivel 2014-ben lett csak egy éves a blog és csak most tapasztaltam meg mindent vele kapcsolatban. Csak azt szeretném mondani, hogy tényleg köszönöm, hogy vagytok nekem és támogattok. Olyan jó látni hogy már 92 feliratkozóm van és 27373 oldalmegtekintésem van. Álmodni sem mertem volna, hogy valaha is ennyien néztek engem. Köszönöm!♥
Ui.: Beizzítottam ismét az Ask.fm fiókomat, kérdezzetek nyugodtan, sőt kérlek Titeket, imádok kérdésekre válaszolni! Gyönyörű szép évet Nektek!

Mit csináltál 2014-ben, amit eddig még soha?
Táborba mentem! És iszonyatosan jól éreztem magam, csodás élményekkel gazdagodtam és biztos vagyok benne, hogy idén is menni fogok.

Betartottad az új évi fogadalmaidat? A következő évre mit fogsz kitalálni?
2013-ban nem gondoltam arra, hogy bármiben is változtatnom kéne a következő évben, de mire eljutottam 2014 végéhez nagyon sok dolgon mentem keresztül. Az idei fogadalmaimról pedig szeretnék egy külön bejegyzést írni.

Született gyereke valakinek aki közel áll hozzád?
Igen, Dávidka♥ olyan cuki baba, már várom, hogy újra lássam.

Meghalt valaki aki közel állt hozzád?
Hál' istennek nem!

Melyik országokban jártál?
Németország, Belgium, Franciaország és Anglia.


























Mit szeretnél megkapni 2015-től, amit 2014-től nem kaptál meg?
A kitűnő bizonyítványomat!

Melyik 2014-es dátum fog megmaradni a legjobban?
Hmm, több fontos dátum is van, de a szülinapom, augusztus 6-a, amire szerintem örökké emlékezni fogok.

Mi a legfontosabb dolog amit elértél idén?
Megtaláltam a legjobb fiú barátom.

Melyik volt a legnagyobb kudarcod?
A szakításom L-el.

Szenvedtél komolyabb betegségben, volt nagyobb baleseted?
Úristen, dehogy! Már csak az kellett volna.

Mi a legjobb dolog amit vásároltál?
Úú nem tudok választani, annyi jó dolgot vettem, de egyik sem emelkedik ki a többi közül.

Mire költötted a legtöbb pénzt?
Az új telefonomra.

Melyik volt a legizgalmasabb esemény?
Ez már év végén volt, de amikor elmentünk Tinával meg az egyik barátommal megnézni az osztálytársunk aikido meccsét és mikor jöttünk haza, a villamoson odajött hozzánk egy tök ijesztő fazon és motyogott egy csomó mindent, aztán tökre megijedtünk és lerohantunk a villamosról egyenesen egy Aldiba..:")

Melyik dalról fog mindig eszedbe jutni 2014?
Nagyon sok jó dal volt idén, de ami a legjellemzőbb azt nyáron hallgattam agyon és az ez:

2013-hoz képest most:
a.) Boldogabb vagy szomorúbb vagy?
Szerintem egyik sem, kb ugyanúgy érzem magam, de szerintem inkább boldogabb, mert most érzem, hogy a barátaim mellettem vannak.

b.) Soványabb vagy dagibb vagy?
Fogytam, egy kilót. Féljek?:o

c.) Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
Szerintem gazdagabb vagyok, élményekben és boldogságban biztos.

Miből kellett volna többet csinálnod?
Tanulás. Hát igen, nincsen nagyon kedvem hozzá és ez a kilencedik..

Miből kellett volna kevesebbet csinálnod?
Gépezés, esküszöm, hogy csak azért gépezek, hogy halljak zenét, ha elmegyek valahova nem hiányzik csak a zene, meghalnék zene nélkül.

Kivel telefonáltál a legtöbbet?
Tinus♥

Voltál szerelmes 2014-ben?
Voltam bizony.

Utálsz most valakit akit tavaly ilyenkor nem utáltál?
Nem igazán szoktam utálkozni, de igen, van olyan akit nem kedvelek.

Melyik volt a legjobb könyv amit olvastál?
Opál!

Melyik volt a legfontosabb zenei felfedezésed?
Ez, és imádom.

Mit csináltál a születésnapodon?
Egyszerű: boldog voltam, tortát ettem, boldog voltam és majdnem sírtam a boldogságtól.

Melyik az a dolog ami sokkal szebbé tette volna az életed?
Egy új fényképezőgép. *-*

Hogyan írnád le a 2014-es divatkoncepciódat?
Összevissza.

Melyik politikai kérdés érintett meg legjobban?
Internetadó? Autópályadíj? Hagyjuk már.

Ki hiányzott?
Az unokatesóim.♥

Ki volt a legjobb ember akivel találkoztál?
Tibi...:") Viccet félretéve, ő a villamosos fazon, akit fent említettem.

Egy fontos lecke 2014-ből:
Meg kell tanulnom két verset és a francia naplómat is meg kell írnom. És hétfőn suli!

Milyen terveid vannak 2015-re?
Sok-sok tervem van, de a legfőbb, hogy ne legyek ilyen csonti.

Egy idézet ami összefoglalja az évedet:
Ha meg tudod álmodni, akkor meg is tudod valósítani. -Walt Disney

Brigi♥
Köszönök mindent! Idén is Ti fogtok inspirálni!:*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...