2015. november 12., csütörtök

RECEPT | taste more pumpkin!

Sziasztok!

Igaz, hogy már november van, de szerintem még jócskán benne vagyunk az őszi hangulatban és a tökszezonban egyaránt, így arra gondoltam, hogy a hétvégén elkészített tökös finomságainkról írok egy bejegyzést, mert miért ne?! Az utcák még úgyis tele vannak a színes levelekkel, amiket sokkal inkább jól esik november elején nézegetni, mint az áruházakban a sok karácsonyi holmit. Idén megfogadtam, hogy semmiféle karácsonnyal kapcsolatos dolgot nem veszek, míg elkezdődik december  (bár erősen csábít a sok csillogó, piros holmi), hisz' még ősz van és ez így van rendjén.
Már nagyon sok ideje megszerettem volna kóstolni a pumpkin spice latte-t a Starbucks-ban, de valahogy sosem jött össze.
Az egyik ismerősöm készített nekem otthon, úgyhogy el is kértem tőle a receptet, hogy elhozzam ide Nektek.
Emellett készítettünk még egy tökös-sajtos-leveles tésztás nasit is, annak is leírom a receptjét, hátha kedvet kaptok hozzá! ^^

Pumpkin Spice Latte:

Ha a keverék kész, akkor utána egy adag espresso-t javasolt lefőzni, s eközben 1,5-2 dl tejet felforralni. Ezután a tejet egy kávéskanál fűszerkeverékkel, egy kiskanál sütőtökkel és egy kiskanál/evőkanál (ki, mennyire édesre szeretné) mézzel, vagy cukorral egy tejhabosító segítségével elkeverjük. Végül már csak annyit kell tennünk, hogy a lefőzött kávénkat hozzáöntjük. Ha csinosra szeretnénk varázsolni, akkor a tetejére még hinthetünk egy keveset a fűszerkeverékből és voilá! ^^

Tökös nasi:
Ami kell hozzá:
-1 csomag leveles tészta
-30 dkg sütőtök
-1 tömlős sajt

A kiolvasztott leveles tésztát lisztezett nyújtódeszkán kinyújtjuk, tetszés szerint kiszaggatjuk (bár nekünk volt tök alakú szaggatónk) utána a tömlős sajtot kicsit megolvasztjuk (én 40 mp-re raktam be a mikróba), mert így könnyebb lesz rákenni a tésztára. Ha ezzel megvagyunk, a tököt kisebb kockákra vágjuk, majd pedig tetszés szerint rányomkodjuk a sajttal megkent tésztára. A tepsibe helyezett tököcskéket a 200°C-ra előmelegített sütőbe helyezzük, kb. 15-20 percig sütjük.

 Még nyoma sincs a hidegnek, tart a jó idő, remélhetőleg sokáig élvezhetem azt, hogy napszemüvegben lépek ki reggel a lakásból!
Remélem meghoztam a kedveteket ezen a szép csütörtökön a töközéshez!
Ha kipróbáltátok a recepteket feltétlen írjátok meg

Brigi♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...