2018. június 12., kedd

BULLET JOURNAL | Goodbye May!



Sziasztok!

Sajnos tudom már nagyon megkésett ez a poszt, de nem szerettem volna elengedni, mert ezek a bejegyzéstípusok a kedvenceim, mert így kerülhettek talán a legközelebb hozzám, s szerintem ez így jó. Most, hogy már a két emelt szóbelimen túl vagyok, meglehetősen nagy terhek kerültek le a vállamról, s megkönnyebbültem, így már tiszta szívvel tudok Nektek írni.
A május volt életem eddigi egyik legmozgalmasabb hónapja, talán az eddigi legfontosabb is. Nagyon kellemesen indult, volt tanárbúcsúztatónk, szerenádunk, s a bolondballagás is. A Star Wars napon, azaz május 4.-én volt a ballagásunk, ami sokkal gyorsabban eltelt, mint hittem, bár jobb is volt, mert nagyon melegünk volt. Sok szép lufit kaptam, de sajnos a kedvencem, amit Danitól kaptam elszállt, de vettünk helyette másikat, amit Instagramon --> itt láthattatok. Réka azt mondta, hogy lehet ezzel szállt el a gyermekkorom. Ezután mentünk el egyet vacsorázni a nagy családdal, és szerintem úgy elfáradtam, mint még soha, szóval nem igazán aludhattam volna jobban, bár persze már azon a két napon gyomorgörccsel keltem, s hétfőn kezdődött a pokol. Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám, de sajnos már kedden és szerdán eltudtam dönteni, hogy jövőre nem megyek egyetemre, s ez valószínű még most is, viszont végigcsináltam azt a négy napot, ahogy tudtam, szóval csak kicsit vagyok csalódott. 
Ezután szerintem a maradék egy hónapban én nem tanultam semmit, az elmúlt egy hétben kezdtem tanulni erre a két szóbelire, de igazából nem sikerültek olyan rosszul, szóval :D
Nos, a május igazából más szempontokból is színes volt, Apunak és Tinusnak volt születésnapja, ezeket ünnepeltük. Az írásbeliket pedig egy jókora vásárlással vezettem le, amit Instagram storyban láthattatok, ha követtek (@brigiis).
Szerintem sok mindent tanultam ezalatt az egy hónap alatt, s szerintem ezzel nem áll meg az életem, viszont azt hittem, hogy az osztályomat nem fogom egyáltalán hiányolni, viszont mindenképpen rossz lesz nem mindennap ugyanabba az épületbe bemenni, hiszen néha nem tudom mit kezdjek magammal, tudtok valami munkát? ;)


Nektek, hogy telt ez az időszak? Mentek idén nyaralni?
Ölel, Brigi♥

2 megjegyzés:

  1. Most eszembe juttattad az én érettségi időszakomat, fű de utáltam, nálam is kimaradt egy év gimi és egyetem között sajnos - bár utólag nem bánom, akkor egy világ tört össze bennem. Az osztály nekem is nagyon hiányzott egy ideig, de szerencsére a számomra fontos emberekkel azóta is tartom a kapcsolatot, pedig már 7 éve, hogy elballagtam :) milyen szakra szeretnél menni?
    Egyébként nagyon szép a bullet journal-od, igényes és letisztult és nőies, pont olyan, mint amilyennek képzellek a blogod alapján. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az igaz barátok sosem tűnnek el mellőlünk! És nagyon aranyos vagy, jól esnek a kedves szavaid! :) Egyébként pszichológiára szerettem volna menni. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...