2018. június 10., vasárnap

OUTFIT | Poppy field



Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon régóta nem volt poszt, de mivel kedden túl leszek a nehéz érettségin, és most egészen ráértem este, gondoltam, hogy megörvendeztetlek Titeket egy könnyed kis outfit poszttal, amit még május végén fotóztunk be a csodásan piros pipacsmezőn. Igazából ez nem teljes mértékben mutatja meg, hogy mi volt rajtam akkor, hiszen a cipőm nem látszik, ennek inkább a hangulata a lényeges, mintsem, hogy mit is viseltem pontosan. 
Nagyon szeretem a pipacsot, és szerintem csodaszép volt ez a hely, ahol sikerült a fotókat készítenünk. Az egész ott kezdődött, hogy az Instagram telis tele volt csodálatosan szép képekkel pipacsmezőkről, akár tájkép, akár outfit vagy ilyesmi fotók voltak, egyszerűen annyira nyári hangulatot sugároztak, hogy nem tudtam neki ellenállni. Ezek után mikor Tinus barátnőm szülinapjára menet, Fót határában megpillantottam ezt a földet, tudtam, hogy Danival pár nap múlva visszajövünk. S így is lett. A pipacsok nem csak az én, de Dorci barátném kedvence is, annyira, hogy egy hatalmas pipacstetkó díszíti a hátát, és mindig megcsodálom. Együtt vészeltük át a magyar érettségit, s lelki támaszai voltunk egymásnak, s Dorcit már több, mint 15 éve ismerem, de azt hiszem az utóbbi egy évben lettünk igazán közel egymáshoz.♥ 
Tinusom viszont betöltötte a 19. életévét, s immár ő a második a barátosnéim között.
No de visszatérve a képekre. Danit szegényemet mindig felidegesítem ezeken az alkalmakon, mert sosem úgy történnek a dolgok, ahogy az én fejemben összeálltak, hiszen nem tudom elmagyarázni mit is szeretnék pontosan. Dani viszont egészen jól állja a sarat, s mindig csodás képeket készít, nagyon szoktam szeretni a végeredményt. Ezek közül a képek közül láthattatok párat instagramon, ahol @brigiis felhasználónéven találtok meg, ha eddig még nem tudtátok volna. 


ingruha: Stradivarius
helyszín: Fót
Nemsokára rendszerességgel jövök! Kedden a töri szóbelin is túl leszek, szóval szerdán szerintem jön a májusi összegző.
Ölel, Brigi♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...