2018. június 22., péntek

OUTFIT | No. 29



Sziasztok!

Ezt az ajtót már réges rég kinéztem magamnak, mert én valamiért nagyon szeretem a feltűnő és szép ajtókat, nem véletlenül áhított hely Notting hill-ben az a csodás környék, ahol meseszép színű házak és ajtók vannak!
Szóval elmentünk végre ehhez az ajtóhoz Danival, még kedden, de mikor odaértünk kicsit szívrohamot kaptam, mert az egész utca fel van túrva felújítás miatt, szóval kicsit féltem, hogy nem lesznek olyanok a képek, mint szerettem volna, de végül, ez lett az egyik kedvenc fotósorozatom. Vagyis azt vettem észre, hogy szinte az összes outfit bejegyzésnél ezt mondom, de hát most na!
Mondtam Nektek Instagramon (@brigiis felhasználónéven találtok meg!), hogy a piros idén az a szín, amit muszáj minden évszakra beiktatnom, így nem is volt kérdés semmi sem. 
A hétvégén nagyon bevásároltam, nagyon sok szuper dolgot vettem, igyekszem megmutatni Nektek itt a blogon, s Instán is, ha szeretnétek! 
Szóval a nadrág, most azt hiszem a kedvenc ruhadarabom lett, pedig még csak kétszer viseltem, de egyszerűen imádom! Őszintén nem sokszor gondolkodom abban, hogy illjenek egymáshoz a megvásárolt dolgaim, de mikor a Hádában megláttam ezt a táskát, tudtam, hogy ezeket egymáshoz teremtették, olyan véletlenszerű volt ez az egész, de mégis megmosolyogtatott. Ti szeretitek, mikor így passzolnak egymáshoz a cuccaitok? 
Egyébként ezt a vicces feliratú pólót még a Glamour napokon vettem tavasszal, én egyszerűen nem tudtam otthagyni, mert én tényleg rengeteg palacsintát eszem. Mamámhoz minden pénteken megyek suli után, s még a szünetekben is, s szinte kivétel nélkül van palacsinta. Imádom ezt a szokást, bár már nem emlékszem, hogy alakult ki, hiszen már vagy 7-8 éve tartjuk. 
A legfurcsább az egész fotózásban az volt, amikor egy férfi odalépett hozzánk, és elmesélte, hogy az I. világháború környékén ez az épület bordélyházként működött.. Kicsit érdekesen néztem rá, nem tudom, hogy igaz-e vagy sem, de indokolatlan volt az információ közlése, utána már csak nevettünk rajta. :) 
Igazából szerintem ez egy szuper szett, kényelmes, és a nadrág visz mindent, bár Instagramon többen mondtátok, hogy a póló nagyon bejön Nektek, szóval, hát legyen, azt is szeretem!


t-shirt: Reserved // pants: C&A // espadrilles: Deichmann // clutch: Háda 
photos: Molnár Dániel

Ti nyáron sokszor hordtok hosszú nadrágot, akár jó időben is? :)
Ölel, Brigi♥

4 megjegyzés:

  1. Ez az összeállítás már instagrammon nagyon tetszett Brigi. Mostanában nagyon odáig vagyok a csíkos nadrágokért és a felsőd is nagyon tetszik! Azzal a mozgóképes dologgal pedig nagyon megfogtál, beavatsz a titokba, hogy lehet olyat csinálni? :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy Lilla! ;) Ez egy egyszerű gif, egy internetes programmal csináltam. :D

      Törlés
  2. Nagyon eltaláltad ezt a pirosat Brigi!:) Imádom az outfitjeidet , a képek pedig gyönyörűek! Mivel készíted őket?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :*
      Canon eos 1200D + 50mm-es objektív :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...