2018. október 3., szerda

BULLET JOURNAL | Goodbye September


Sziasztok!

Még csak pár napja telt el szeptember utolsó napja, de olyan mintha már ezer éve lett volna az eleje. Nem tudom, ti emlékeztek-e az első folyamatos munkával töltött hónapotokra, de én most vagyok túl rajta és őszintén szólva jobb volt, mint vártam. Persze nem azt mondom, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor nem kívántam a délutáni alvást és azt, hogy 3-ra itthon legyek, de mégis csak jobb, mintha iskolába kéne járnom. Az iskola számomra nem volt olyan megterhelő igazából, de azért mégiscsak nap, mint nap elvárásokkal találtam szemben magam és a is stresszelt, hogy milyen jegyeket kapok, szóval azért megkönnyebbülés az egész. Másrészt persze jó érzés, hogy a munkámért pénzt kapok és az is, hogy jó fej munkatársaim vannak, köztük Zsuzsi, akivel hatalmasakat nevetünk egymás bénaságán. ♥ 
A szeptember pont a munka miatt nem igazán telt túl izgalmasan, mármint így magánélet-ügyileg, hiszen moziban is csak sajnos egyszer voltunk, viszont az nagyon jó volt! Lehet, hogy nem lesz külön filmes bejegyzés, inkább itt mondok pár szót arról a két filmről, amit láttam. Az egyik, amit moziban néztünk Danival, az az Egy kis szívesség volt Anna Kendrick és Blake Lively főszereplésével és őszintén nagyon pozitívat csalódtam a filmben, mert az előzetesből nekem nem derült ki egyértelműen, hogy pontosan milyen film is ez, viszont nagyon fordulatos volt, nagyon összetett és nagyon jó színészi játékot láttam, pedig amúgy is szeretem a két színésznőt, de most még inkább a szívemhez nőttek. A másik film a Szűzőrség volt, ami elég vicces volt, de attól picit többet vártam, bár egy vígjátéknak és unaloműzőnek elmegy, viszont nekem nem hozta azt a könnyed lendületes sztorit, amit elképzeltem az előzetese alapján!
Szóval egyszer kétszer Danival eltöltöttünk egy kis "bűnözős" estét, meki, stb, de a legfontosabb a második évfordulónk megünneplése volt, ahol is Dani főzött vacsorát és azzal lepett meg az ajándékaim mellett. ♥ 
Őszintén szólva a bloggal sem tudtam foglalkozni, de igazából nagyon magammal sem, erre valami megoldást ki kell találnom, mert számomra a blog nagyon nagy kikapcsolódást és megnyugvást nyújt, ez nem csak a hobbim, ez annál sokkal több. 
Egyébként arra gondoltam, hogy megosztanám minden hónapban egy posztban az a-havi Instagram posztokat és mesélek a képekkel kapcsolatban, hogy hogy találtam ki, mi a háttere. Remélem jó ötletnek tartjátok, feltétlenül írjátok meg kommentben, hogy Ti mit gondoltok róla. :)


Nektek, hogy telt a szeptember? Ne felejtsétek el jelezni, hogy kíváncsiak vagytok-e az Instás posztra! :) 
Ölel, Brigi♥

2 megjegyzés:

  1. Én nagyon örülnék egy olyan bejegyzésnek. Szeretek ilyenekről olvasni és megtudni a benfentes infókat!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lilla drága! Bennfentes infókat Neked akármikor elárulok! ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...