2018. október 7., vasárnap

WISHLIST | GLAMOUR napok 2018 ősz



Sziasztok!

Már el is telt fél év a legutóbbi Glamour napok óta és ez egyrészt hihetetlen, hogy ilyen gyorsan telik az idő, másrészt pedig örülök, hiszen sok dolgot tudok ilyenkor venni, valahogy mindig sikerül elhalasztanom a dolgaim vásárlását, amikre igazán szükségem van esetleg sminkek terén, vagy téli gardróbfrissítésnél. Nagyon sok szép dolog van most is az üzletekben és egyre inkább rádöbbenek, hogy sokan ilyenkor mégsem találnak semmit vagy egyszerűen elijeszti őket a tömeg és az, hogy iszonyatosan hosszú sorokat kell kiállni a kasszánál, ezt persze én sem szeretem ezért is próbáltam az utóbbi időben olyan időpontokban menni, amikor nincsenek még olyan sokan. 
Lehet, hogy jövőhéten a Váci utcát fogom meglátogatni, hiszen ellátogatok az ELTE Feszt-re és ha már úgyis a belvárosban vagyok, akkor a nagyobb választékot meglesem. Ti merre szoktatok menni, ha esetleg mentek? 
Általában csak ide írok listát, nem szoktam azzal menni vásárolni, viszont szokássommá vált elküldeni magamnak pár ruhadarab linkjét, hogy ha esetleg nem találom a boltban, akkor rögtön megtudjam mutatni egy eladónak és a segítségét tudjam kérni. 
Viszont a kuponokat mindenképpen szeretem előre kivagdosni, hiszen az is eléggé kellemetlen, ha a pénztárnál próbálod kiapplikálni az újságból az adott kupont. Én mindig megnézek mindent tüzetesen, hogy ne érjen meglepetés, bár már ért sajnos, mikor ránéztem a Reserved kuponra, hiszen kiegészítőkre nem lehet használni és pont kinéztem ott egy táskát.. :( 
No de nem fecsegek tovább, kiterítem lapjaimat (öö jelen esetben kuponjaimat) és megmutatom, hogy miket néztem ki ezúttal.

Reserved -20% (Természetesen a táskákra nem vonatkozik... :/ )

LINK
LINK

H&M -20%
LINK
LINK
LINK
LINK

 PlayersRoom -20%
LINK
LINK
Müller -20% (a Rossmann nem használható Essence-re idén)
LINK
The Body Shop -20% három termék vásárlása esetén
LINK
LINK

Még sok mindent szeretnék, köztük egy télikabátot, egy hosszú csizmát és garbókat is, de igazából a legfontosabbak ezek, csak nem tudom pontosan, hogy milyeneket szeretnék, így inkább csak mások után nézelődtem, hátha megtetszik valami így is. Nem szeretnék feleslegesen pénzt költeni, hiszen ilyenkor sokan abba a hibába esnek, hogy olyan dolgokat is megvesznek, amikre nem is lenne igazán szükségük, csak azért veszik meg, mert olcsóbb. Nem mondom, hogy én nem jártam már így, de már jártam így.. :') 

Ti kinéztetek valamit magatoknak? Ha igen, akkor mit? 
Ölel, Brigi♥

2 megjegyzés:

  1. Az Essence termékekre elvileg nem érvényes a Rossmann kupon. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, köszi, hogy írtad, észre sem vettem, milyen gonosz dolog! :/

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...