2018. október 24., szerda

RECEPT | Cinnamon roll



Sziasztok!

Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de én szeretem a receptes bejegyzéseket nem csak megírni, hanem másoknál olvasgatni is, hiszen mindenkinek jól tud jönni egy-egy tipp, hogy milyen finom, egészséges, unaloműző harapnivalót készítsen. Én is sok mindent próbáltam már ki, amit másoknál láttam, hiszen mégis csak jobban érzi magát az ember, ha nem egy mesterszakácsot kell "lemásolnia" ezzel együtt pedig megannyi akadállyal sem kell szembenéznie. Ha már egy másoknak is bevált receptet készít el az ember, akkor lehet, hogy olvashat benne olyat, ami egy kis life hack és már ezzel az apró kis rutinnal is beljebb van az ember. 
Szóval az Instagramon nem kifejezetten keresem az ilyeneket, de mikor szembe jön valami az felszokta kelteni a figyelmemet, így mikor láttam Eleonóra posztját, rögtön kértem, hogy küldje el a receptet, így mikor megláttam, hogy ez nem is olyan bonyolult, mint amilyennek látszik, gondoltam kipróbálom. A hosszú hétvégén volt rá alkalmam, így Apukám segítségével megsütöttük a kelt tésztát ezzel a fahéjas töltelékkel, így lett belőle fahéjas tekercs, amiről mi most lespóroltuk a krémsajtos mártást, így annak hiányában csak cukormázat tettem rá. Sajnos így nem tetszik annyira, mintha a krémsajt is rajta lett volna, de mindegy majd talán máskor sikerül nem kihagyni! 


A recept: 
Tészta: 
2,5 dl tej
50 g élesztő
2 db tojás
60 dkg liszt
10 dkg vaj/margarin
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor

Töltelék:
2 ek fahéj
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg vaj/margarin


Őszintén szólva egészen egyszerű az elkészítésének a menete, inkább az élesztő használatában való jártasság jelent előnyt.
Tehát a langyos tejben (amibe tettünk egy teáskanál cukrot) felfuttatjuk az élesztőt és ezt keverjük hozzá a liszthez, amibe előzetesen beletörtük a két tojást, beletettük a lágy vajat és a cukrot a vaníliás cukorral. Az így kapott tésztát addig gyúrjuk míg ruganyos nem lesz. 1 órán át kelesztjük egy meleg takaró alatt. 
Ha megkelt, akkor egy sodrófával fél centi vastagra nyújtjuk és ezt kenjük meg az olvasztott (az én esetemben) margarinnal és erre szórjuk rá egyenletesen a fahájas-cukros keveréket. Szorosan feltekerjük és utána 2-3 ujjnyi vastagon felvágjuk majd egy sütőpapíros tálcára/tepsibe helyezzük és még 20 percig kelni hagyjuk letakarva egy konyharuhával. 180°C-ra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Ezek után opcionálisan díszítjük. :) 
Egészség! 

Ti próbáltátok már ezt a receptet? Ha igen, akkor milyen lett? Tettetek rá krémsajtos mártást? 
Tudtok valami hasonlóan őszi receptet ajánlani? 
Ölel, Brigi♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...