2013. december 31., kedd

Christmas Series#7 Karácsonyi ajándékaim *-*

A sorozatom legutolsó bejegyzéshez érkeztem, amiben, mint a címből kiderült az ajándékaimat mutatom meg nektek. :)) Kezdem is!

Az első dolog amit kaptam, az a kívánságlistám legtetején állt, egy új hangfal:) Nagyon örülök neki, mert a régi már igencsak öreg volt. A MediaMarkt-ból van, ennyit sikerült anyuékból kiszednem, de az árát nem mondták el:/ de nem hiszem, hogy nagyon drága lenne:) A márkája Genius, remélem jó szolgálatot teljesít majd.
A következő dolgok a Bershkából vannak, két ing és két felső. A két ing és az egyik póló szintén a listámon szereplő tételek között volt megtalálható. Nagyon örülök, hogy megkaptam őket. A Párizst ábrázoló pólónak meg még inkább örülök, mert a szenvedélyem a város iránt még mindig túlteng:) Az egyik ing nagyon halvány rózsaszín, míg a másik sötétkék. A csipkés ujjú felső korallos-barackos, az Eiffel-tornyos felső pedig világosbarna színű.
Kaptam egy parfümöt az Essence-től. A Like a day in the candy shop nevet kapta. Igazán találó, mert nagyon édeskés cukorkás illattal rendelkezik. Szerintem nagyon finom az illata, a Dm-ből van és 999Ft volt, mert történetesen tudom, hogy az ettől a márkától származó parfümök ennyibe kerülnek, legalábbis a 10ml-es változat. A csomagolása szerintem magáért beszél, nagyon kis aranyos ez a nyalóka és a cukorka az elején:$
Megajándékoztak egy felsővel ami a '60-as évekre emlékeztet. Rólam tudni kell, hogy nagyon szeretem a retro cuccokat, így mikor megláttam rögtön beleszerettem. Ez a rövid ujjú felső, fekete alapon fehér szívekkel van díszítve, az alja kicsit fodros és van egy kis fehér gallérja is. A címkén F&F állt, így kizárásos alapon a Tesco-ból van.
A következő dolgok a New Yorker-ből vannak. Mindkét ruhadarab bordó színű, az egyik egy felső, ami 3/4 részt csipke, a másik pedig egy vastagabb harisnya. Szerintem igazán ütős együttest alkotnak és igazán elegánsak is.
Kaptam egy nyakláncot a Betly-ből. Normál hosszúságú lánc, a medálja pedig egy szívet ábrázol két szárnnyal. Szeretem a nyakláncokat, csak úgy mint a többi ékszert, mert szerintem ezek a kiegészítők öltöztetnek.
Igazi meglepi volt, az hogy kaptam a szüleimtől egy karórát, amit az Avon-ból rendeltek meg nekem. Régóta szerettem volna egy ehhez hasonlót és végre a magaménak tudhatom. Olyan iszonyat hosszú az óra, hogy többször kell áttekerni a csuklómon, hogy rendesen mutasson. A barna, műbőr szíjon óarany szegecsek futnak végig, az óra egészén. Nagyon tetszik:$
Nagynénémék olvassák a blogomat és láttak két nekik szimpatikus dolgot, ami benne volt a listámban, és mivel nagyon aranyosak, megvették nekem. Megkaptam tőlük a bajuszos ágyneműt, amit ők csináltattak nekem, mert ugye ilyet nagyjából csak a Primarkban lehet megvenni és olyan Magyarországon nincs:(.
Megkaptam még a Flormar BlackDot kollekciójából az egyik körömlakkot is. Még egyszer köszönöm!! :*
Anyutól kaptam egy ruhát a H&M-ből. Szerintem eszméletlen gyönyörű. Fekete-fehér és a nyakrészénél ezüstös-bronzos gyöngyök díszelegnek. Térdig érő, feszülős, különleges alkalmakra való ruha. Igazából már rágtam anya fülét egy ilyesfajta darab miatt, tehát jó Jézuska módjára megvette nekem <3
Idén ennyi ajándék várt a fa alatt. Titeket mikkel leptek meg? :*

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ajándékokat kaptál! :) Már régóta vátam ezt a bejegyzésed :)
    Boldog Új Évet Kívánok neked! :) Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, már az írás része egy hete megvolt, de a képekkel egy kis komplikáció adódott. Így csak most tudtam véglegesíteni a bejegyzést. Neked is boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok! :*

      Törlés
  2. Bukéja a bornak van, a parfümnek esetleg illata...ha annyira "profeszionális" szavakat akarsz használni, legalább járj kicsit utána...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést, legközelebb kikérem egy szakértő véleményét, de lehetne ezt egy kicsit kedvesebben is közölni... B.Ú.É.K!! :P

      Törlés
    2. Jó, bocs. Amúgy nincs kép a saját bajuszos ágyneműdről, mert ezen a képen rózsaszín szoba van, de a tiéd narancssárga....

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...