Sziasztok!
Jó régen volt már outfit bejegyzés, de a Ti és az én nagy örömömre is végre készültem egyel. Nagyon örültem a szép, lemenő nap sugarának, hiszen csütörtökön, amikor a barátommal♥ fotóztunk, néha kikukucskált a nap, néha nem, de szerencsére sikerült egy olyan pillanatában elkapnunk, amikor csodásak voltak a fények. A szettem nagy része a rózsaszín köré épült, hiszen ez a szín most nagyon megy, a boltokban és a ruhatáramban is egyaránt, mert szerintem elképesztően gyönyörű ez a kissé "koszos" árnyalat. A nadrágomat már a Glamour napos bejegyzésemben mutattam Nektek, de szerintem úgy nem igazán volt látható, hogy hogyan is néz ki, így gondoltam ehhez válogatom össze a többi darabot. A táskámat Anyukámtól kaptam húsvétra, mert nem igazán kérek halomnyi csokoládét, hanem inkább valami hasznosat, így idén erre a rózsaszín cukiságra esett a választásom.
Nagyon tavasziasra vettem a hangulatot ezzel a virágos felsővel és farmerdzsekivel, és annyira örülök, hogy végre itt a meleg és mászkálhatok ilyen ruhákban; bár most egy meleg takaróval a testem körül ülök a székemben és úgy írom ezt a posztot, mert hűvös vaan :o .
![]() |
farmerdzseki, nadrág - H&M felső - Háda (New Look) cipő - Humanic táska - pull&bear napszemüveg - SIX |
Szeretitek ezt a fajta rózsaszínt? Hogy viszonyultok ezekhez a könnyedebb, lazább nadrágokhoz?
Puszi, Brigi♥
Imádnivaló az egész! :) A fotók is szuperek és nagyon csini vagy!
VálaszTörlésKöszönöm szépen a barátom és a magam nevében is! :)
Törlés