2018. július 4., szerda

FILMAJÁNLÓ | Amiket májusban és júniusban láttam



Sziasztok!

Már említettem Nektek, hogy a májusom és júniusom nem volt túl termékeny a filmeket illetően, és semmilyen más közösségi tevékenységet illetően sem, hiszen tanulnom kellett, és azon görcsölnöm, hogy mi lesz velem. Persze májusban még elég sok filmet néztünk meg, de nagy része inkább tv-s élmény volt, hiszen ha itthon bűnözünk az nem olyan nagy dolog, mintha a moziban bűnöznénk, szóval értitek. ;) A júniusról meg ne is beszéljünk, attól függetlenül, hogy 20.-án vége lett az érettséginek nem igazán mentünk már filmet nézni, egyrészt mert nem volt olyan, amit érdemes lett volna, másrészt meg már örültünk, hogy pihenhetünk!
Őszintén tele van szuperhősös filmekkel, s régebbi filmekkel is a lista, amit valószínűleg mindegyikőtök látott már, ha nem akkor pedig azért, mert nem nagyon érdekelte, szóval azért mégis él bennem egy halvány reménysugár, hogy ezt a posztot élvezettel és kíváncsisággal fogjátok olvasni, ha már egyszer ezt szavaztátok meg Instagram story-ban az oldalamon (@brigiis). No de abban is reménykedem, hogy esetleg tudok Nektek ihletet adni, ha érdekelt egy film, de a moziba mégsem mentetek el, mert azért annyira nem volt fontos, vagy ez-meg az közbejött. 
Lehet a képeken felsoroltak közül nem lesz benne pár ebben a listában, mert már egészen régiek és csak azért írtam fel, mert tényleg láttam és kiakartam tölteni a helyeket.. :') 
Szóval íme a filmek, amiket az elmúlt két hónapban láttam, akár moziban akár tv-ben, akár gépen.



1. Avengers: Infinity war
Természetesen ez volt a legjobb egész májusban, hiszen már nagyon régóta vártunk erre a filmre. 4D-ben néztük meg, s meg kell, hogy mondjam nagyon megérte, mert igazán akciódús volt abban a székben ülni több órán keresztül, pedig a moziszékek nagyon kényelmetlenek tudnak lenni. Nos aki látta, mind azt mondta (legalábbis a közeli ismerőseim közül), hogy nagyon szuper volt, s ült a moziban, hozzám hasonlóan, hogy "Miiii?" A plusz jelenetről pedig mindenképpen érdemes szót ejteni, hiszen Marvel Kapitány-ról eddig mindeddig egy szó sem esett, szóval kíváncsi vagyok mi is történik itt majd egy év múlva pontosan.


2. Deadpool 2
Az első része is jó volt, de mégsem hagyott bennem akkora nyomot, mint a második része, ez nekem nagyon tetszett, s volt benne pár akkora gag, hogy azt csak igazán az vette észre, aki rendesen odafigyelt. Egyébként szerintem Ryan Reynolds nagyon jól hozza ezt a figurát, nem is gondolná az ember, hogy megtudna szeretni egy ilyen karaktert, pedig igenis de! Ami pedig az ellenséget illeti, nagyon jól megkomponált volt, legalábbis ami az én ízlésemet illeti, hiszen elfogult vagyok a Marvel összes kreációjával kapcsolatban, még akkor is, ha Deadpool egy antihős.


3. Central Intelligence / Központi hírszerzés
Danival nagyon szeretjük Dwayne Johnson filmjeit és már várjuk a legújabbat is, amiben a felhőkarcolónak is hatalmas szerepet osztottak. Szóval ez a film egy vígjáték és végig éreztette is ezt a hatását, Kevin Hart is hatalmas (vagyis nem..) forma, és az ő kombinációjuk mindig üt. A lecsúszott ügynök és a gimiben a legmenőbb, de már korántsem olyan érdekes irodai dolgozó karaktere is kiegészítik egymást. Ez egy könnyed akció-vígjáték, amit akármikor meglehet nézni.


4.Az internetes zaklató
Őszintén ezt a filmet csak azért néztem meg, mert feldobta a youtube, amúgy nem is hallottam róla soha. Nem igazán az én világom, de azért végignéztem, hiszen érdekelt, hogy mit tesz a lány azzal, aki a halálba akarta szekálni pár kép miatt. Szóval a téma szerintem mindenképpen fontos, hiszen világszerte rengeteg embert bántanak és zaklatnak az interneten, de azért ezt a filmet máshogy is meglehetett volna csinálni. Nem éppen a kedvencem Maisie Williams se, s ne kövezzetek meg, de  a Trónok harcát se néztem soha, így hát semmi olyasmi nem volt benne, ami megfogott volna, inkább csak kíváncsivá tett.


5.Átejtve
Az egyetlen júniusi moziélményem, ami ezúttal egy vígjáték formájában öltött alakot. Mondjuk a főszereplők itt sem a kedvenceim, s nagyon sok kínos pillanatot éltem át a film nézése közben, azzal, hogy együtt éreztem a szereplőkkel, de egyébként jó volt, és úgy jöttem ki a moziból, hogy tetszett. A története igencsak egyszerű, bár volt benn pár dolog, amit nem értettem, de ez valószínűleg az én hibám. :) Vicces volt, a történet nem volt vontatott, pár dolog azért kitalálható volt benne, de összességében tetszett nekem. 


6.A szabadság ötven árnyalata
Sajnos a moziban nem tudtam megnézni ezt a filmet, így csak nemrég jutott rá időm. Akárki akármit mond ezekről a filmekről én szeretem őket, attól függetlenül, hogy a könyveket még nem olvastam, egyszerűen nem az a dolog fog meg benne, ami mindenkinek az eszébe jut, ha meghallja a címet, hanem a tény, hogy milyen szépen van megcsinálva a film, tetszenek a ruháik, a szereplők, a helyszínek, maga a szereplők viselkedése is. Az pedig, hogy kicsit krimisebbre vették a figurát, az mindig nyerő számomra. Bár a másodikat tartom a kedvencemnek, ez is nagyon megfogott, s igazából újranézném őket szívesen.



Ti milyen filmélménnyel gazdagodtatok mostanában? 
Ha már moziba mentek, akkor a Cinema City-k vagy a kisebb mozik jönnek szóba?

Ölel, Brigi♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...