2017. október 9., hétfő

Bullet Journal | September



Sziasztok!

Sajnos kicsit megcsúsztam ezzel a poszttal, hiszen szeptember haván már picikét túl léptünk, viszont ennek van egy oka, ami igencsak bosszantó. Még augusztus végén rendeltem az új bullet journal-omhoz washi tape-eket Aliexpress-ről, s még a mai napig sem érkeztek meg, gondoltam várok egy picit, adtam egy kis esélyt annak, hogy hátha teljes lehet a poszt, de sajnos nem lesz az. Minden nap izgatottan nyitom ki a postaládánkat, hátha lapul benne valami a csekkeken kívül is. A legdurvább az, hogy a 15 rendelt dolog közül, csak azok nem érkeztek meg, amiknek köze van a bujomhoz vagy az őszhöz. Szomorú vagyok, de nem szerettem volna ezt már tovább halasztani, hiszen, mint mondtam szeptember már elmúlt.
Igazából mi is történt ebben a hónapban? Sok minden, hiszen elkezdtem az utolsó középiskolás tanévemet, sok új tanárral, ami először kicsit nehézkes volt, mára viszont inkább hálát adok értük. Osztálykiránduláson is voltunk ám, ami igazán rossz volt, talán a 8 év alatt a legrosszabb, bár ez inkább az osztályközösségünk (vagy inkább annak a hiánya) miatt volt. DE legalább nagyon szép környezetben lehettünk. Ezután nem telt el sok idő és ünnepeltük is a barátom 18. születésnapját, majd egy nappal utána az 1. évfordulónkat, s ez a hétvége csodálatosan telt. Aztán pislogtam kettőt és már vége is volt az első őszi hónapnak, ami igazából tényleg nagyon gyorsan elment, akárhonnan is nézem. A keringőt is elkezdtük akkor már betanulni a szalagavatónkra, s már alig pár óra és befejezzük. Már alig várom, hogy összeálljon az egész, várom azt az estét. 


Azért örülök, hogy ezeket a szép őszies matricákat betudtam szerezni az Aldiban, mert olyan üresnek érezném ezt az egészet. 

Ti vezettek bullet journalt? Nektek, hogyan telt a szeptember? 
Puszi, Brigi♥

4 megjegyzés:

  1. Elképesztően szép és inspiráló!

    VálaszTörlés
  2. Annyira szeretem ezeket a bejegyzéseidet! A képek egyszerűen gyönyörűek, és a BuJod is annyira szép! :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lilla! Kedves vagy, de a Te képeid is mindig szépek ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...