2017. október 30., hétfő

HALLOWEEN MAKEUP | In your head



Sziasztok!

Ezúttal is egy Halloween-i sminkkel készültem Nektek, bár annyira sajnos nem vagyok vele megelégedve, mert kicsit másképpen képzeltem el a végkimenetelét, hiszen élőben teljesen máshogy festettem zombiként, mint ezeken a képeken. Mégis úgy gondoltam, hogy megosztom Veletek, mert nem szerettem volna annyiban hagyni ezt a zombi dolgot. Szerintem ez az egyik legegyszerűbb smink erre az ünnepre, mert nem is igazán kell hozzá túl sok minden, s annyira kézügyesség sem. Sőt, még egészen gyorsan kész is tud vele lenni az ember, ha mindene megvan hozzá, s nem kell ide-oda rohangálnia a hozzávalókért. 
Így hát nem is használtam ehhez a sminkhez túl sok mindent. Alapnak megint a jó öreg Flormar-os korrektoromat használtam, hogy sápadtabbnak és fehérebbnek tűnjek, mint ahogy szoktam. Mikor már kicsit száradt az alap, felvittem rá egy réteget a transzparens púderemből. Ezután mindenféle barna szemhéjpúdert szedtem elő, hogy azokból gazdálkodjam majd. Matt színeket használtam, mert egy vérbeli zombit szerintem nem igazán köt le a csillogás, és így még inkább hatásosabb volt ez az élő-halott feeling. Több árnyalatot használtam egészen a világostól a sötétig, mert árnyékoltam kicsit a sápadt részeket az élethű hatás érdekében. A nyakamra is került egy kis smink, bár nem annyira találtam ott olyan fontosnak a hangsúlyozást, mint az arcomon. A számra egy igazán nude színű rúzs került, amit egy pici barna szemhéjpúderral egészítettem ki, hogy ez is egy kicsit "élethűbb" legyen. Az én zombi sminkemen nincs vér vagy seb, egyszerűen ez csak egy sírjából frissen kikelt élő-halott.


Mivel holnap van Halloween éjszakája, ez egy last minute megoldás lehet sokaknak, ha ilyesfajta buliba készülnek. Nem éppen igényel sok törődést, mert a elmosódik talán jobban is néz ki, mint eredetileg. Szerintem ez egy jolly joker lehet ilyen alkalmakkor, ha annyira nem szeretnétek különlegeset alkotni, de valamit mégis csak. 

Sok puszi és sok csoki!♥
Brigi♥

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...