2018. április 22., vasárnap

SZEMÉLYES | Cseresznyefák



Sziasztok!

Már igencsak esedékesnek éreztem, hogy egy igazi tavaszi poszttal érkezzem Nektek, mint ahogy ősszel és télen is tettem, de nem igazán voltak olyan képsorozataim, amit igazán echte tavaszinak gondoltam volna, így vártam egy picit. Sajnos a tavaszi időre idén elég sokat kellett várni, és nem is igazán volt csak pár nap, míg élvezni lehetett az enyhe időt, hiszen tegnap már leégett a vállam, úgy tűzött a nap. Szerintem nem jó, hogy ennyire kitolódnak az évszakok és az átmenetek lassacskán eltűnnek, kicsit fájdalmasan tekintek erre, hiszen a tavasz a kedvenc évszakom, és remélem, hogy az érettségi letudása után kicsit koncentrálhatok erre a gyönyörű környezetre, ami körülöttünk van Pesten! Egyszerűen imádom ezt a várost, mindig tud nekem újat mutatni vagy meg tud lepni, s ez engem mindig olyan jó érzéssel tölt el. Imádom a virágokat, a virágzó fákat, s azt az illatot, ami ilyenkor belengi az utcákat, szívet melengető. Rékával még a télen megbeszéltük, hogy elmegyünk a cseresznyefákhoz Budára fotózni, hiszen ez a hely egyszerűen gyönyörű ilyenkor. Fel is kerekedtünk, s igazából szerencsénkre tudtunk olyan képeket lőni, amiken kevés (vagy akár semmiféle) ember látszódik, pedig, mint az Instagramon is láthattátok eléggé népszerű ez a hely.
Tegnap délelőtt egyébként Danival kerekedtünk fel, s elmentünk az Erzsébet téri kosárpályára, hogy készítsek róla pár képet és videót. Oda jött Réka, szóval így már ketten ügyködtünk a képek készítésén. Ekkor indultunk neki a Tóth Árpád sétánynak, de a Lánchídon pici akadályba ütköztünk, hiszen motoros felvonulás lassította a forgalmat, de végül odaértünk. Mindig megdöbbenek, hogy mennyi turista kíváncsi a fővárosra, bár múltkor olvastam egy szép videó felvétel alatt, idegen országok lakóinak az áradozását Budapestről, ilyenkor jó érzés ezeket olvasni, mert tényleg szép ez a város, s mindig jó érzés ide hazajönni!
A sétányon voltak turisták, ott lakók és aranyosan andalgó párok is, s ott voltunk mi Rékával, akik fél órán keresztül cseszekedtek a fával, hogy jó képet tudjanak készíteni. Azt hiszem egyre többen beszélnek arról, hogy milyen nehéz egy-egy kép megkomponálása, hogy mennyi elő/utómunka van egy-egy fotóban/posztban, de én mindig is szerettem ezt csinálni, tehát nem panaszkodom, csak néha olyan furcsán mosolyognak ránk vagy éppenséggel bámulás áldozataivá válunk.
Nos nem tudom, hogy mostantól milyen rendszerességgel lesznek posztok, de igyekszem, kettő az érettségiig biztos lesz, néha ezzel kapcsolom ki az agyam. :)



top: Háda // trousers: F&F // bag, shoes: Deichmann // sunglasses: Six // watch: Daniel Klein // bracelet, earrings: Pandora // phonecase: H&M // photos: iPhone 8 plus

Ti jártatok már itt? Van a közeletekben gyönyörű cseresznyefa? 
Sok szeretettel, Brigi♥

8 megjegyzés:

  1. Csodás képek voltak! :) Az outfit is nagyon tetszik, jól állnak Neked a pasztellszínek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!! Jól esnek a szavaid! ;)

      Törlés
    2. Gyönyörűek a képek! És a ruhák is nagyon tetszenek, szuperül állnak neked :) Mi vasárnap voltunk itt, iszonyú hangulatos és nagyon szép volt. Nem gondoltam volna, hogy Pesten is el lehet csípni a virágzást.

      Törlés
    3. Láttam, hogy voltatok ott, gondoltam is rád, mikor az instastorydat néztem :D Szerintem is elképesztően gyönyörű!!

      Törlés
  2. Imádom a szetted és csodásak lettek a képek ♥

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...