Sziasztok!
Mindig azt mondom magamnak is meg másoknak is, hogy nem szeretek filmeket többször megnézni. Igazából ez csak azokra a kategóriákra érvényes, amik akció dúsak, nagyon izgulok rajtuk, hogy mi lesz a főszereplőkkel, ilyesmi. Ilyenek a szuperhősös filmek, az összes akció, horror és fantasy film is. Egyszerűen nem tudok rájuk úgy figyelni, mint először. Viszont erről a jelenségről nincs szó vígjátékok és romantikus filmek esetében, sőt drámákat is előszeretettel nézek újra. Persze sok időnek kell eltelnie a megtekintések között, pont annyi, hogy a nagy részét elfelejtsem és meglepődjek újra egy-egy csókon például.
Vannak azért kedvenc filmjeim, de azokat sem nézem meg túl gyakran, mert úgy vagyok vele, hogy elvesztené az értelmét számomra. Ilyenkor hagyok legalább 1-2 évet, hogy elfeledjem és újra eszembe jusson, bár lehet, hogy ez 5 évre csúszik, a listában is szerepel olyan film, amit legalább 7-8 éve láttam utoljára.
Azért is jó ennyi időt hagyni, mert különböző életszakaszokban, érzelmi állapotokban nézem meg őket, amik miatt új értelmet nyerhetnek a filmek. Rengeteg filmhez kell egyfajta érzelmi érettség is, például most biztos sokkal több történeten sírok, mint jó pár évvel ezelőtt.
Mondjátok Ti, hogy vagytok ezzel az újranézős dologgal? :)
Volt egyszer egy Hollywood (2019)
Általában nem nagyon kedvelem az Oscar-díjas filmeket, esetleg akkor, ha előbb nézem meg és utána kapott csak díjat. Tarantino filmjei közül sem láttam még szerintem egyet sem (ami lehet, hogy bűn, de igazából nem volt még affinitásom egyikhez sem). Viszont ez a sztori érdekelt, nem igazán tudom, hogy miért, lehet a színészek miatt, lehet azért, mert a 60-as években játszódik és Hollywoodról szól, lényeg, hogy felkeltette az érdeklődésemet. A filmnek két főszereplője van, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt (igaz ő csak mellékszereplőként van titulálva és az Oscart is ebben a kategóriában kapta). Mindkettejüket szeretem a vásznon látni, mert valljuk be jó színészek és kár, hogy ilyen sokat kellett várniuk, hogy megkapják a legnagyobb filmes elismerést. A sztori egyébként nagyon furcsa, kb a háromnegyedéig nem történik semmi értékelhető, Rick Dalton (DiCaprio) egy kiöregedett western-film színész és Cliff Booth (Pitt) az ő kaszkadőre. Próbálnak visszatérni a filmgyártáshoz, de szinte alig van esélyük. A filmben feltűnik a Polanski-Tate páros is, akinek női tagját Margot Robbie jeleníti meg. Az ő száluknak nincs értelme, de egy percre még Charles Manson is tiszteletét teszi (aki a valóságban a szektájával lemészárolta a várandós Sharon Tate-et), viszont még vele tényleg nem történik semmi. A film utolsó 20-30 perce izgalmas, itt Austin Butler egy rossz fiús oldalát mutatja, ami szerintem nem igazán áll neki jól. Ez a rész tetszett a filmben, mert nevettem, izgultam, szerettem, de ahhoz képest, hogy a film 2,5 óra azért ez elég kevés.
Valószínűleg nem értem Tarantino rendezését, lehet meg kellene még egyszer néznem, vagy a többi munkájába betekintést nyernem.
Sokkal több, mint testőr (2017)
Ezt a filmet már a moziban is megszerettem volna nézni anno, csak szokásosan nem jött össze. Minap épp kerestünk valamit Danival és ebbe botlottunk. Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson egy tök jó párost alakít ebben a filmben. Előbbi egy személyi testőrt alakít, aki elveszíti kiemelkedő státuszát, mert elveszít egy ügyfelet. A CIA-nak viszont szüksége van valakire, aki életben tartja utóbbit, aki egy bérgyilkos, ráadásul koronatanú egy fehérorosz bűnszervezet fejének ügyében. Mikor kiderül, hogy együtt kell működniük nagyon nem örülnek, mert találkoztak már és gyűlölik egymást, de ahogy egyik szoros helyzet követi a másikat egyre inkább összekovácsolódnak és teljesíteni akarják a tervet.
Tele van akcióval, némi humorral, de én a színészek miatt élveztem annyira!
Külön tetszik, hogy a filmes plakátja a '92-es Több, mint testőr című filmét idézi, vagyis konkrétan ugyanaz az új szereplőkkel, de ne aggódjatok, ahhoz a történethez ennek semmi köze.
Tökéletes hang 1(2012),2(2015),3(2017)
Ezeket a filmeket nagyon szeretem és most néztem meg egymás után őket közvetlenül először. Általában véve azokat a filmeket, amikben énekelnek, a zene a főszerep, különösen szeretem, de ezek az egyik kedvenceim. Biztos ismeritek az alaptörténetet, ha magát a filmet nem is, de Becca (Anna Kendrick) azzal az álommal megy el egyetemre, hogy sikerül menő zenei producert varázsolnia magából, de nem igazán sikerül egyből, így jobb híján jelentkezik az egyetem lányokból álló acapella csapatába, ahol végre rájön, hogy lehetnek igazi barátai, akikre számíthat és jól is tudja magát érezni.
Nagyon vicces, hogy ebben a sorozatban arról, hogy mit tanulnak az egyetemen, meg milyen az egyetemi lét és hasonlók, konkrétan egy szó sem esik.
Viszont azért is élvezem annyira ezeket a filmeket, mert nagyon jók benne a zenék, szeretem a színásznőket és magát a történetet is. Az első a kedvencem, az a legjobb, kicsit a végére már erőltetetté vált, kicsit kevesebbet is énekelnek az utolsó részben és ott már nem is annyira az a lényeg.
Az utazó (2010)
Ezt a filmet még nagyon régen, legalább 7-8 éve láttam, Anyukámmal és emlékszem, hogy már akkor is nagyon tetszett. Tudni kell rólam, hogy imádom Johnny Deppet és szinte az összes filmjét, de leginkább azokat, amiben teljes valójában látszik és nem jelmezekkel takarják el a charme-ját.
Angelina Jolie-val szerintem nagyon jó párost alkotnak a filmben, jó köztük a kémia is, ami sokszor nem mondható el egy-egy filmes kapcsolatról.
A történet arról szól, hogy egy Interpol ügynök (Jolie) szerelmes lesz egy férfiba, Alexander Pearce-be az egyik küldetése során, aki meglopott egy nagy hatalmú gengsztert és most üldözi ő is és az Interpol is. Pearce levelekben üzen a nőnek, hogy ne tudják lenyomozni, utasításokat ad neki, hogy keressen egy férfit, aki hozzá hasonló és legyen vele, hogy azt higgyék, hogy ő az. Nagyon izgalmas és akció dús emiatt is szeretem, az egyik kedvencem, csak az vele a baj, hogy, ha egyszer valaki megnézni, emlékezni fog a lényegére, ami a legfontosabb a filmben, mint csavar. Én ennyi év után is tudtam, hogy mi lesz a végén.
+Sex Education (2019-)
Ismét becsúszott egy kakukktojás is a listába, mégpedig a Netflix saját gyártású angol sorozata. Már sokaktól hallottam, hogy jó, de igazából azért kezdtem bele, mert unatkoztam az egyik Teamses órám közben és megláttam ezt a Netflixen. Praktikus, hogy egy évadban csak 8 rész van és azok nagyjából 50 percesek, így pár nap alatt kivégeztem a meglévő 2 évadot. Vicces és fura, de ami a legjobb, hogy igencsak valós dolgokról van benne szó, mármint a tinik szexuális szokásaival kapcsolatban. Mindenkinek lehetnek gondjai és szerintem ez az ami megmutatja, hogy ne féljenek segítséget kérni és elmondani valakinek, ha úgy érzik nem stimmel velük valami. Egyébként egy színésznőt, nevezetesen Gillian Andersont (X-Akták) ismertem a sorozatból, az összes szereplő javarészt huszonéves angol színészpalánta, akik eddig nem sok mindenben tűntek fel, de ezalatt a rövid idő alatt is megszívleltem a karaktereket és szerintem jól játszották a szerepeiket. A főszereplő Otis, egy 16 éves gimnazista, akinek még sosem volt semmiféle szexuális kalandja, az anyja (Gillian Anderson) egy szexterapeuta, ami csak nehezít a helyzetén. Otis véletlenül segít az egyik iskolatársa gondjain, s ennek sikerén felbuzdulva egy lánnyal karöltve eltervezik, hogy szextanácsokat adnak a diákoknak pénzért. A második évad ennél egy kicsit már komplikáltabb, a lényeg is kicsit változik, de a szereplők és azok bukdácsolásai nem.
Ti mit néztetek a múlt héten?
Szeretitek valamelyiket a listából?
Ölel, Brigi♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése